Magyarország

2007.11.27. 19:57

Mutathatók a rendőrök

<p>Az adatvédelmi biztos szerint fényképeken és tévéfelvételeken is látszódhatnak a tüntetéseken dolgozó rendőrök.</p>

Péterfalvi Attila szerint a rendőrök félreértették egy korábbi állásfoglalását, ezért akadályoztak újságírókat a munkájuk közben az utóbbi hetekben. Azt sem engedték például, hogy felvételek készüljenek róluk intézkedés közben.

A gyakorlat szerint a tudósításokban nem mutatják felismerhetően a rendőröket, mert nem tisztázott, hogy közszereplőnek számítanak-e. Egy hete azonban már azért is cenzúrázni akarták az Index című internetes lap felvételeit, mert a tömegoszlatás közben dolgozott az operatőr.

A rendőrök az adatvédelmi biztos egy korábbi állásfoglalását érthették félre. Az ombudsman szerint törvényt sértett egy szélsőséges internetes portál, amely 94 rendőr portréfotóját tette fel honlapjára, de az állásfoglalás csak erre az esetre vonatkozott.

Ha a rendőr közterületen a közfeladatait ellátva a munkáját végzi, akkor a tudósításban mutatható - mondta Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos.

Igaz, csak úgy, ha nem egyedül, közelről látszik a képen. Akkor ki kell takarni az arcát. Tömegben viszont mutatható. Az Országos Rendőr-főkapitányság azonban a korábbi rossz értelmezés miatt arról tájékoztatta a megyei kapitányságokat, hogy hozzájárulás hiányában egy rendőr arca sem mutatható. Ezt most vissza kell vonniuk.

A rendőrségnek szimpatikusabb volt az ombudsman konkrét esetre szóló állásfoglalása, sajnos ezt az általánosságban nem erősítette meg - mondta Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Egyetlen dologban értenek egyet az érintettek: mielőbb tisztázni kell, hogy a rendőr közszereplőnek számít-e. Ehhez azonban felül kell vizsgálni a sajtó-, az adatvédelmi és a rendőrségi törvényt is. Ebben az ügyben az adatvédelmi biztos az igazságügy-miniszterhez fordult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!