A rettegett hajdúsági MMA-harcosból hivatásos felderítő lett

A kétezres évek elején még gyerekcipőben járt hazánkban a kevert harcművészet, azaz az MMA. A tengerentúlon már tömegek rajongtak azért a küzdősportért, ahol egyszerre lehetett álló- és földharcot vívni, így lényegében elkerülhetetlen volt, hogy Magyarországon is táptalajra leljen ez a felettébb látványos sportág. A ketrecharc hazai térhódításban nagy szerepet játszott a Kovács Szabolcs által irányított Hungarian Pitbull Fighters Debrecen csapata, amely számos tehetséges sportolóval „építette” a kevert harcművészetet a régióban. A sok remek harcos közül kiemelkedett Soltész László, akit a kor egyik legjobb MMA-s versenyzőjének tartottak, s ezt nemzetközi szinten is bizonyítani tudta. 

A kiemelkedő földharcos tudásáról, valamint már-már szoborszerű, kidolgozott testéről is híressé vált Soltész egy időben versenyzőként és vezetőedzőként is tevékeny részese volt a küzdősportos életnek, majd karrierje befejezése után a katonaságot választotta hivatásként. A 42 esztendős fiatalember jelenleg a Magyar Honvédség Bornemissza Gergely 2. Felderítő Ezredének hadnagya, s emellett állandó résztvevője a fegyveres testületek számára megrendezett különböző küzdősport gáláknak, versenyeknek.

Csegei alapok

– Tiszacsegén nevelkedtem, ahol két lehetőség volt a sportolásra: foci vagy birkózás. Szerettem sportolni, így mindkettőre jártam, az egyik edzésről mentem a másikra. Aztán a birkózás lett a fő sportágam, egyszerűen közelebb állt hozzám, mert már akkor is bennem volt a virtus. A versenyek előtt egyáltalán nem izgultam, a helyszínre utazásokat kirándulásként fogtam fel, nagyon élveztem ezeket a kiruccanásokat. Szerintem ezért nem izgultam túl soha egy versenyt sem a pályafutásom során. A birkózás mellett megismerkedtem a grapplinggal és az ökölvívással is, amit hobbiszinten űztem. Ezután került képbe az MMA, ami igazából nekem kapóra jött – kezdte a beszélgetést Soltész László, majd rátért a ketrecharcos pályafutására, amit már debreceni színekben küzdött végig.

Anno nem volt menedzsment, kiforrott versenyeztetési rendszer a harcosok mögött, szinte minden meccset elvállaltunk a fejlődésünk érdekében. Szép fokozatosan kialakult a nemzetközi kapcsolatrendszerünk, és egyre jobbak lettünk. Természetesen voltak mélypontjaim, nemcsak szárnyalásról szólt a karrierem. Úgy érzem, magyarországi szinten magasra jutottam a ranglétrán, és akadtak szép nemzetközi eredményeim is – fogalmazott az exsportoló, akitől megkérdeztük, hogy a World Gladiators League-ban megszerzett, majd megvédett világbajnoki címére a legbüszkébb?

Az egyetlen magyar MMA világbajnok

Azért jelentős számomra ez a dicsőség, mert előttem több magyar versenyző is próbálkozott ennél a szervezetnél, de csak egyedül nekem sikerült nyernem világbajnoki címet. Egy verseny után két kérdést érdemes feltenni: hányadik lettél, illetve kiket győztél le? Éppen ezért azt mondom, volt ennél egy rangosabb megmérettetés, amit igaz, hogy nem nyertem meg, de az elért második helyezésnek nagyobb rangot tulajdonítok. Először rendeztek Moldova fővárosában, Kisinyovban egy négyszer négyes selejtező tornát, s az egyik csoportban diadalmaskodtam, így bejutottam a Rosztovban megrendezett négyes döntőbe. Az oroszországi tornán sikerrel vettem az első akadályt, majd a fináléban kikaptam, de ez a második helyezés számomra óriási eredményt jelentett akkor és most is. 

Az interneten felfedeztem több olyan oldalt, ahol megtalálható a meccseim mérlege, de el kell hogy mondjam, furcsán vezették akkoriban ezeket az eredményeket. Ami a lényeg, pozitív mérleggel zártam a pályafutásomat – mondta, majd felelevenítette, hogy a debreceni csapattársaival, Zahari Vincével és Kálucz Martinnal is bunyózott. – Utólag belegondolva, nem kellett volna bevállalni. Budapesten rendeztek egy nyolcas tornát, és akinek neve volt a szakmában, azt meghívták, így Debrecenből hárman is lehetőséget kaptunk a bizonyításra. A sorsolás úgy hozta, hogy Martin ellen kezdtem, majd a döntőben Vincével meccseltem – mindkettőjüket az első menetben győztem le – mondta.

Jöttek a dagesztániak

Soltész László az utolsó hivatalos profi MMA-meccsét 2017. október 12-én Prágában, egy cseh harcos ellen vívta, és stílusosan, idő előtt kiharcolt győzelemmel búcsúzott a ketrectől. De miért döntött úgy, hogy véget vet a közel egy évtizedes sikeres karrierjének?

Akkor még nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó meccsem. Az oroszországi versenyeken összefutottam huszonéves dagesztáni srácokkal. Küzdöttem becsülettel, beleadtam mindent, de amíg én majdnem kiköptem a tüdőmet, addig rajtuk nem látszódott a fáradtság.

Ekkor tudatosult bennem, hogy közel a negyvenhez, nem én jelentem a jövőt nemzetközi szinten. A hazai viszonyok mások, szerintem itthon még ma is „ellennék” – mesélte Soltész, aki nemcsak versenyzőként, hanem vezetőedzőként is erősítette a debreceni Pitbullokat. – Elvégeztem egy kétéves OKJ-s edzői tanfolyamot birkózó szakágban, mivel akkor még nem volt MMA-s lehetőség. Aztán amikor meglett a papírom, illetve a többéves MMA-s tapasztalatom, úgy éreztem, kipróbálom magam trénerként is. Kovács Szabolcs, a Hungarian Pitbull Fighters Debrecen vezetője bízott meg a feladattal, s eleinte a versenyzés mellett láttam el a vezetőedzői munkát. Anno rendkívül pezsgő élet volt a termünkben, még segédedzőink is voltak. Nagyon szerettem azt az időszakot! Miután befejeztem a profi karrierem, edzőként még folytattam a munkát – emlékezett vissza.

Irány a sereg

A sportolói karrierje után a civil életben keresett új kihívást magának Soltész, s végül a katonaságnál kötött ki.

Az tetszett meg benne a legjobban, hogy megvan a napi rutin, illetve a szakmai felkészültség mellett fontos a fegyelmezettség és a fizikai erőnlét. Debrecenbe vonultam be őrmesterként, s most már a Magyar Honvédség Bornemissza Gergely 2. Felderítő Ezredének hadnagya vagyok. Jelenleg drón, pontos megfogalmazásban pilóta nélküli repülő eszközökön operátori, illetve szakaszparancsnoki teendőket látok el. A munkám mellett a seregben van lehetőségem a sportolásra. A bevonulásom után egy héttel már versenyen indultam. Azóta is számos megmérettetésen vettem részt, a küzdősport számos válfajában, az ökölvívástól kezdve a grapplingon át a kiskesztyűs harcig. Elindultam TEK-gálán, ahol sikerült nagyon jó képességű ellenfeleket legyőznöm. A honvédségi sportkarrierem során még nem találtam legyőzőre. Amikor megjelentem ezeken a versenyeken, még nem igazán tudták ki vagyok, de most már kezdenek megismerni – nevette el magát.  Kíváncsiak voltunk, hogy a kiváló fighter figyelemmel kíséri-e a különböző MMA-s szervezetek által szervezett gálákat.

A korábbi klasszisok nagy hatással voltak rám, például Fedor, akivel még közös képem is van, de ugyanúgy felnéztem Cain Velasquezre, Randy Couture-ra, vagy éppen Georges St-Pierre-re. Lehet, megváltoztam, és most már képtelen vagyok a rajongásra, ezért nem tudok olyan fightert mondani, aki jelenleg is aktív. Viszont a dagesztáni versenyzők előtt le a kalappal, ők inkább harcosok, mint sportolók. Azért tisztelem őket különösen, mert mindezt a saját bőrömön tapasztaltam, s így tudom, mire képesek. Magyar versenyzők közül Borics Ádámot szoktam figyelemmel kísérni. A „Kölyök” az én időmben még tényleg kölyök volt, de már akkor is ügyesen vette az akadályokat, manapság pedig kész, profi versenyző, aki legmagasabb szintjét képviseli az MMA-nak – zárta gondolatait.