Röplabda

2024.02.21. 11:22

Összejöhet a mesterhármas a fővárosban

Vlad Pavliuk szerint a Debreceni Egyetem alakulata csak maximális koncentrációval fektetheti két vállra a MAFC-ot.

Haon.hu

Vlad Pavliuk

Forrás: DEAC

A DEAC férfi röplabdacsapata folytatja a budapesti körútját, írta a az együttes hivatalos oldala. Fodor Antal tanítványai február 10-én a PSE otthonában nyertek 3:1-re, aztán nyolc nappal később a TFSE arénájában 3:0-ra diadalmaskodtak. A debreceniek csütörtök este 20 órától a MAFC-BME-vel csapnak össze a Pénzügyőr Sportcsarnokban. Bagics Balázsék január 20-án hazai környezetben nem bírtak a fővárosiakkal, akkor 0:3 lett a végeredmény.
– Nem felejtettük el ezt a vereséget, szerencsére most esélyünk nyílik a visszavágásra, és szeretnénk élni is ezzel a sansszal – kezdte a beszélgetést Vlad Pavliuk a gárda honlapján. – Azon a meccsen a feladó poszton akadtak gondjaink, hiszen sérülés miatt Tóth András nem léphetett pályára.

Most már kedvezőbb a helyzetünk, ugyanis a pár hete szerződtetett Bakóczy Andrissal egyre jobb az összhang.

Egyébként nagyon erős együttesnek tartom a MAFC-ot, így csak akkor nyerhetünk, ha keveset hibázunk. A hétvégén a TFSE elleni összecsapáson jó teljesítményt nyújtottunk, alig akadt megingásunk, ezért megérdemelten szereztük meg a három pontot. Szerencsére nekem is kijött a lépés, de nem dőlhet senki sem hátra, hiszen fontos találkozók következnek – zárta mondandóját a 23 éves ukrán légiós, aki 19 egységgel vette ki a részét a legutóbbi diadalból.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában