Kézilabda

2023.12.03. 08:07

Nagy csatára késztették a Komáromot

Sokáig úgy tűnt lesz esély a pontszerzésre a negyedik helyezett ellen, végül három góllal győzött a vendégcsapat.

Haon.hu

Egyre jobbak a fiatal debreceniek

Forrás: DVSC Kézilabda Akadémia-archív

A tabellán negyedik helyet elfoglaló, több rutinos játékost a soraiban tudó Komárom volt a DVSC Schaeffler U19-es csapatának ellenfele a Hódosban az NB I./B 13. fordulójában, írja az akadémia honlapja.
Kiss Csenge találatával kezdődött a mérkőzés, majd felváltva lőtték a gólokat a felek. Komoly volt a tempó, de több hiba is csúszott a befejezésekbe, örömteli, hogy Lakatos Réka többször is nagyot hárított. Csamangó Lili az első negyedórában háromszor is beköszönt, ezt követően viszont kezdett elhúzni a vendégcsapat, a 21. percben már öt góllal vezettek. Szalai Petra szép átlövései, majd az első NB I/B-s mérkőzését játszó, de kiváló antrét magáénak tudható, Varga Katalin is duplázott (első gólját nyugodtan nevezhetjük szemfülesnek), négy góllal vezetett a Komárom az első félidő végén.

Ifjak a rutinosak ellen

Több hazai hibával indult a második játékrész, viszont a védekezés is stabilabbnak tűnt, a három-négygólos vendégvezetés konzerválódni látszott. Egy-egy érdekes játékvezetői ítélet is borzolta a kedélyeket, egyébként is elmondható, hogy nagy csata folyt a pályán, fiatalság a rutin ellen. A nagyon harcosan játszó Varga Katalin jó védekezése (labdákat is szerzett) támadásban is hasznosnak bizonyult, Szalai Petra kiváló átlövésével pedig már csak egy gól volt a különbség.

Sajnos ekkor megint többször meginogtak a mieink, a tapasztalt vendégek pedig ezt kihasználták.

Baranyi Dorottya állította be a végeredményt, három góllal győzött a Komárom.
Az akadémisták nagy csatára késztették a negyedik helyezett vendégegyüttest, amelynek minden rutinjára szüksége volt a győzelem megszerzéséhez. Az biztos, hogy ezzel a játékkal a mezőny nagy része ellen jó esély lett volna a győzelemre.

NB I/B., 13. forduló
DVSC SCHAEFFLER U19–Komárom VSE 27–30 (12–16)
Debrecen, 150 néző: V: Dulai Á, Pisák B.
DVSC: Lakatos R. – Kiss Cs. 3, Csamangó L. 5, Ferenczi L. 4, Fodor V. 2, Baranyi D. 2 (1), Eszenyi G. 1. Csere: Kovács N. (kapus), Varga K. 4, Véniger K., Szalai P. 6, Sölősi E., Solymosi Zs. Edző: Győrvári Viktor.
Komárom: Nagy É. – Szabó-Kovacsicz M. 5, Temes B. 2, Rnic M. 2, Világos D. 8, Wutschi V. 6, Lukovics B. 3 (2). Csere: Nagy L. 1, Balogh B. 3, Ács B., Gengeliczky L. Edző: Neukum Tamás.
Kiállítások: 6 ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 2/2.
Győrvári Viktor: Sajnálom, hogy nem sikerült pontot, pontokat szerezni, de kiindulva abból, hogy egy utánpótlás csapat vagyunk, ez a mérkőzés előremutató volt. A pályán lévők igyekeztek tudásuk legjavát nyújtani, akkor lehetett volna esélyünk nyerni, ha tökéletesen játszunk. A végjátékhoz érkezve elővették a 7-6 elleni játékot, ahhoz nem sikerült alkalmazkodnunk, de ez talán nem is volt elvárható egy ilyen fiatal csapattól. Azt gondolom, hogy a szezon egyik legjobb mérkőzését játszottuk!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában