2023.12.03. 07:00
Első hely a debreceni akadémiai tornán
Már az utolsó meccs előtt biztossá vált a hazai siker.
A csapat
Forrás: DVSC Kézilabda Akadémia
Első helyen zárta az akadémiai torna debreceni fordulóját a DVSC Kézilabda Akadémia, négy pontot gyűjtve három mérkőzésen. Második köréhez érkezett a sorozat, az első, győri helyszín után ezúttal Debrecenben rendezték meg a rangos eseményt.
Az első mérkőzést a Ferencváros ellen játszották a cívisvárosiak pénteken, és jól is kezdték a találkozót, szép megoldásokat láthattunk a lányoktól, vezettek is a félidőben két góllal. Jól indították a második játékrészt is, hamar hat gólra nőtt a különbség, ebből ötöt meg is tartottak a lányok, megérdemelten győzték le a Fradit.
Szombaton következett a Győr elleni összecsapás, amely kiegyenlített volt az első húsz percben, ám a félidő hajráját a hajdúságiak bírták jobban, és három gól előnyre tettek szert a szünetre fordulva. A második játékrészben is összeszedettebben kézilabdáztak a piros-fehérek, és ezúttal is győztek, hat góllal!
A harmadik találkozó előtt eldőlt, hogy már biztosan megnyerték a hazai fordulót a lányok. Sajnos ezúttal több hiba csúszott a játékába, de az első félidőben még kiegyenlített volt a küzdelem. Fordulás után nagyobb előnyre tett szert a NEKA, hét góllal győztek a balatonbogláriak a végén, így két győzelemmel és egy vereséggel zárta az első helyen a tornát a DVSC Kézilabda Akadémia – tudósított az akadémisták oldala.
Akadémiai torna, II. forduló, Debrecen Győri Audi ETO Kézilabda Akadémia–DVSC Kézilabda Akadémia 22–28 (12–15) DVSC Kézilabda Akadémia–NEKA 17–24 (11–12) Papp György: Nagyon hasznos, tanulságos tornán vagyunk túl, jól játszottunk a mérkőzéseken! Felmértük ezt a tornát arra, hogy lássuk, hogy az akadémiai csapatokhoz képest hol tartunk. |