Kosárlabda

2023.12.02. 20:24

Érthetetlen eladott labda okozta a DEAC vesztét Zalaegerszegen

Kétpontos vereséget szenvedett a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 10. fordulójában Zalaegerszegen. A hullámzó összecsapás végén Andjelko Mandics együttese nagyon közel került a sikerhez, ám a pontatlan végjátéknak köszönhetően végül Tóth Ádámék örülhettek a győzelemnek.

Haon.hu

Forrás: deac.hu

A tabellán elfoglalt helyezések tekintetében a közvetlen rivális Zalaegerszeg együtteséhez látogatott a DEAC, hiszen kilenc fordulót követően mindkét együttes 5-4-es mérleggel állt a negyedik, illetve ötödik pozícióban. A hazaiaknál bokasérülés miatt kérdéses volt az elmúlt négy esztendőt Debrecenben töltő Tóth Ádám szereplése, de a center végül vállalni tudta a játékot, igaz, a kezdők között még nem kapott szerepet – áll a klubhonlap cikkében.

A Debreceni Egyetem „jó” szokásához híven ezúttal is beragadt a feldobás után, az első három percben nyolc egerszegi pontra csak Hőgye Patrik ziccere érkezett válaszul. Mielőtt korán nagyobb bajba kerültek volna a hajdúságiak, a csapat házi pontkirálya, Drenovac fújt ébresztőt, s a negyed derekára sikerült egy pontra zárkózni (8-7). A cseréből érkező Tóth hozott lendületet a zalaiak játékába, stabil védekezésüknek köszönhetően pedig fokozatosan növelték előnyüket. A negyed végén már nyolccal is vezettek, ám az utolsó két támadásból Drenovac és Mócsán is bevert egy-egy hármast, megmentve ezzel a több mint felejthető első tíz percet (19-17).

A második felvonás elején nagyon bekezdtek a csapatok, Edwin egyenlített az első támadásból, majd Mishula és Mócsán talált be kintről. A folytatásban is potyogtak a kosarak, s bár többször is támadhatott a vezetésért a DEAC, nem sikerült a fordítás. Területvédekezésre váltottak a hazaiak, mely meg is törte a hajdúságiak lendületét, Andjelko Mandics időkéréssel igyekezett rendezni a sorokat (33-28). Jót tett a rövid fejmosás, türelmes játékkal sikerült feltörni a zalai zónát, az első negyed végéhez hasonlóan Mócsán és Drenovac újra eredményes volt távolról, Williamson gyorsindítása után pedig a mérkőzés során először már a Debreceni Egyetem járt előrébb (38-39).

A félidő utolsó percében azonban már csak két hazai büntető került be a jegyzőkönyvbe, így a egypontos ZTE-fórral mehettek az öltözőbe a felek.

A fordulatok végjátéka

A harmadik negyed kezdetén Osztojics zsákolt nagyot, majd Hicks volt eredményes közelről, de a DEAC sem maradt adós a kosarakkal, Edwin volt pontos kétszer is a festékből (44-43). A térfélcsere utáni első percek dobópárbaját hamar felváltotta a fizikális játék, így mindkét oldalon egyre több hiba csúszott a támadásokba. Sokáig tartotta minimális előnyét a ZTE, de a negyed feléhez érkezve Edwin közelijét és Drenovac hárompontosát követően már újra a fehér-feketék jártak előrébb (49-53). Egy taktikai szünettel iggyekezett felrázni az övéit az egerszegi szakmai stáb, s bár ennek eredményekén sikerült egyre zárkózniuk a negyed hajrájában, Edwin hármasának köszönhetően végül 57-53-as debreceni vezetéssel várhatták a záró felvonást.

Buckles kipontozódásával indult az utolsó tíz perc, de még ennél is nagyobb probléma volt debreceni részről, hogy Hicks tempójával előbb egyenlítettek, majd Mishula büntetőjével fordítottak a vendéglátók (62-61). Hőgye fordított azonnal egy hármassal, majd Buljevic talált be közelről, de büntetőkből tartotta a lépést a zete, Tóth egypontosai után három perccel az órán újra ők jártak előrébb (67-66). Lekunas toldotta meg az különbséget egy távolival, de nem adta fel a DEAC, Drenovac közelije és Mócsán három büntetője után egy perccel a vége előtt már ismét náluk volt az előny (70-71). Hiába védekezték ki a következő támadást a cívisvárosiak, egy érthetetlen eladott labda után Hicks robogott végig a pályán, s szerzett faulttal együtt kosarat.

Egy labdabirtoklás még hátra volt, de a kijátszott akció végén Drenovac hármasa lejött a gyűrűről, így a Zalaegerszeg végül 73-71 arányú győzelmet aratott.

A tények

Férfi kosárlabda NB I.

Zalakerámia ZTE KK – DEAC 73-71 (19-17, 21-22, 13-18, 20-14)

ZTE: HICKS 20, Csátaljay 2, Keller 8, Lekunas 6, OSZTOJICS 12 csere: Tóth 5, MISHULA 11/6, Németh 2, Csuti 7.

DEAC: EDWIN 22/6, Hőgye 5/3, DRENOVAC18/9, Buckles 1, Buljevic 4 csere: MÓCSÁN 16/9, Williamson 5, Ságodi, Neuwirth.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában