Futsal

2023.12.05. 16:06

Nem esett jól a DEAC futsalosainak a nyíregyházi pofon

Tihanyi Csaba reméli, hogy csapata a következő mérkőzéseken jobban kihasználja a ziccereket.

Tóth Huba Elemér

Vass Ottónak (balra) és Tóth Attilának (jobbra) ezúttal is sok lehetősége volt

Fotó: Fotó: Napló-archív

A DEAC férfi futsalcsapata Nyíregyházán játszott bajnokit hétfő este. A felek legutóbbi összecsapása 3–2-es debreceni győzelmet hozott, így az eltiltott vezetőedzőjük nélkül felálló szabolcsiakat a visszavágás vágya is hajtotta. A találkozó első percétől kezdve hatalmas volt a küzdelem. Egy védelmi megingást követően a hazaiak Kovács Erik Dávid révén szerezték meg a vezetést, de a hajdúságiak a bekapott gólt követően sem voltak veszélytelenek. Azonban az első félidőben Thiago és Kiss Attila lövése pontatlannak bizonyult, továbbá Harmati Tamás ziccere is kimaradt. A 35. percig nem is módosult az eredmény, azonban az egyenlítés helyett Öreglaki Norbert, majd Dos Santos növelte a házigazdák fórját. Tóth Attila még egy pillanatra faragott a különbségen, ám a góleső két nyíregyházi találattal, 5–1-es végeredménnyel zárult.

Egy kicsit másképp

Legyen szó nagypályás labdarúgásról, kosárlabdáról, vagy akár futsalról, a Debrecen és Nyíregyháza közötti mérkőzés mindig pikánsnak számít. Legyen szó Loki–Szpari rangadóról, vagy Á Stúdió Futsal Nyíregyháza–DEAC meccsről, a szurkolók között mindig presztízskérdés, mely város csapata nyer. A Continental Arénában bár csak körülbelül 350 néző követte az eseményeket, de néhány drukker most is zrikálta egymást. A szócsata tettlegességig nem fajult, de tény, hogy nem csupán a játéktéren, hanem a lelátón is voltak feszült pillanatok. 

Bár ezúttal a tabella 2. helyére lépő szabolcsiak örülhettek, ha a DEAC a felsőházba jutna, a csapatok még a mostani szezonban még többször is összecsaphatnak.

Nem volt szerencséjük

A találkozót követően Tihanyi Csaba vezetőedző értékelt lapunknak. – Úgy érzem, hogy összességében egy jó mérkőzést játszottunk, de nem értettem a játékvezetők miért fújtak le ennyi szabálytalanságot, és miért osztottak ennyi sárga lapot. 

Az első félidőben nem sikerült az ordító helyzeteinket belőnünk, a végén pedig az egyenlítés helyett a Nyíregyháza könyörtelenül kihasználta a hibáinkat.

 Gratulálok az ellenfélnek, mert tényleg jól élt a lehetőségeivel – állította a tréner.

Tihanyi Csaba azonban nem csak az eredmény miatt foghatta a fejét. A második félidőben egy, az egyetemisták ellen elkövetett szabálytalanság után Vass Ottó ugyanis rosszul érkezett a talajra. A halántékát fájlaló csapatkapitány több percen keresztül feküdt a földön, a találkozót már nem is tudta folytatni.

A hétfő esti mérkőzésen a DEAC kapuját Faragó Ádám védte, ki hiába mutatott be több bravúrt is, a végén már nem tudta meccsben tartani csapatát. – Nagyon sokáig ki-ki meccs volt. A találkozó elején sajnos kaptunk egy gólt, de mivel voltak helyzeteink, egyenlíthettünk is volna. A végén azonban nekünk már kockáztatni kellett, az utolsó percekben hatalmas taktikai csatát vívtunk, de ezúttal sajnos mi húztuk a rövidebbet – vélekedett.

Az Aramis következik

A debreceniek 5 győzelemmel, 5 döntetlennel, valamint 6 vereséggel jelenleg a tabella 8. helyén állnak. Ahhoz, hogy a felsőházba kerüljenek, legalább a 6. pozíciót kell elérniük, így az alapszakasz utolsó hat fordulójában már nem igazán veszíthetnek pontokat. 

A fehér-feketék nem sokat pihenhetnek, ugyanis pénteken már az Aramis csarnokában, Budaörsön vizitálnak. 

Mivel a csapatok között mindössze három egység a különbség, és a felek legutóbb 3–3-as döntetlent játszottak, ismét egy ki-ki meccsre számíthatunk.

– Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk – kezdte Tihanyi Csaba. 

Már biztosan lesz egy hiányzónk, nagyon remélem, hogy nem lesz több. A felsőházért vívott csatában ez egy rendkívül fontos találkozó lesz, bármilyen áron, de be kell húzzuk a három pontot

 – hangoztatta a szakember.

Hasonlóan vélekedett Faragó Ádám is, aki kiemelte, hogy a következő fordulókban már nem hibázhatnak. – Nyilván a felsőházba szeretnénk kerülni, ahhoz pedig a következő mérkőzésen mindenképpen nyerni kell. Egyszerűen már nem engedhetjük meg magunknak, hogy több pontot veszítsünk – mondta a kapus.


 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában