2023.12.03. 13:40
35 éve hunyt el a legendás Lakat Károly, a DVSC korábbi vezetőedzője
A kétszeres olimpiai bajnok mesteredző 1983–1984-ig edzette a Debreceni MVSC-t.
Mint arra a Puskás Intézet honlapja emlékeztet, Lakat Károly 1920. november 27-én született Győrben. A Tanár úr becenevet nemcsak polgári foglalkozása – magyar irodalom és történelem szakos tanár volt –, hanem magas szintű labdarúgótudása, sportszerű, szorgalmas játéka miatt is kiérdemelte. Győrből Szegedre költözött, ahol bemutatkozott az NB I.-ben, majd 1943-ban a Ferencvárosi TC-hez igazolt, a csapattal magyar bajnokságot és magyar kupát nyert. A bajnoki aranyéremmel zárult szezonban 27 bajnokin lépett pályára.
![Lakat Károly](https://cdn.haon.hu/2023/12/uuhp6-csfHKQkNzZC6Q9ufDAnrZTbkv38zO0z0bOa9o/fit/1200/1665/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU3MWRjYmQ1ZGY2ZTQyMWY4ZTdiZWNlNjQzZjNkY2Qy.jpg)
Forrás: Puskás Intézet
A magyar labdarúgó-válogatottban 1945-től és 1950-ig között tizenhárom alkalommal kapott lehetőséget. 1945. augusztus 19-én debütált a nemzeti csapat tagjaként egy osztrákok elleni 2–0-s találkozón. Augusztus 20-án, egy nappal később, Lakat Károly ismét a kezdőcsapat tagja lehetett, amikor a magyar válogatott ismét Ausztriával mérkőzött, az itteni győzelem érdekessége, hogy az 5–2-es magyar győzelem vezető gólját az első válogatott meccsét játszó Puskás Ferenc szerezte. Lakat Károly két meccsen pályára lépett az Aranycsapat sikerével végződő 1948–1953-as Európa-kupában (Magyarország – Ausztria 6–1, Magyarország – Olaszország 1–1).
1952-es visszavonulása után szakvezetőként dolgozott. A Ferencvárost kétszer vezette bajnoki címig. Összesen 625 magyar bajnoki mérkőzésen ült a kispadon, ezzel második az örökranglistán. Lakat Károly az olimpiai válogatott szakvezetőjeként kétszer volt olimpiai bajnok és egyszer ezüstérmes. Kovács Ferenc lemondása után a magyar A-válogatottat hat mérkőzésen dirigálta.
A Debreceni MVSC-t is edzette, 1983–1984-ig.
Lakat Károly 68 esztendősen, 1988. december 3-án hunyt el Budapesten. Nyughelye a Farkasréti temetőben van. Fia, Lakat T. Károly sportújságíró, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztő-helyettese.