Aerobik

2023.11.03. 11:26

Idén is a Flex-HD SE lett a legeredményesebb

Éremeső hullott a Magyar Kupa döntőjében a debreceniekre.

Haon.hu

A Flex-HD SE népes csapata

Forrás: Facebook/Flex-HD SE

A debreceni Flex-HD SE  immár 18. alkalommal zárt az élen az idei budapesti Magyar Kupa Döntőn, miután versenyzői 29 arany-, 8 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek az elmúlt hétvégén. A döntő programjának részeként az MATSZ Aerobik Szakágának képviselői ezúttal is kiosztották az év legjobbjai elismeréseket.

A köszöntésekből természetesen nem maradt ki a Flex-HD sem, amely ebben az évben is elnyerte az ”Év legeredményesebb egyesülete”,  valamint a ”Legtöbb versenyzőt indító egyesülete” díjakat.

Köszöntötték

Emellett pályafutásuk befejezése alkalmából világszinten is sikeres versenyzőket köszöntöttek, köztük Ökrös Jankát, a debreceniek VB- és Eb-aranyérmes, Világjátékok győztes kiválóságát. Janka 2012-2017 között az utánpótlás keretet erősítette, majd 2022-ig a felnőtt válogatott tagjaként érte el legfényesebb eredményeit – számolt be az egyesület a hivatalos oldalán.

A Flex HD válogatott versenyzői november 14-én indulnak az év utolsó, egyben legfontosabb megmérettetésére, a törökországi Európa-bajnokságra.

Részletes eredmények:
Szombat:
BA 7-9 TR: 1. Áts Anna, Fekete Lotti, Zavaczki Lara
BA 7-9 GR: 1. Áts Anna, Fekete Lotti, Filep Csenge, Nagy Molli, Oláh Luca, Zavaczki Lara
BA 9-11 TR: 1. Böszörményi Mirabell, Lászlófalvi Hanga, Szuromi Ágnes
BA 9-11 GR: 1. Böszörményi Mirabell, Erdei Rebeka, Lászlófalvi Hanga, Nagy Linett, Palercsik Zoé, Szuromi Ágnes
BA 12-14 IW: 1. Tóth Hanga
BA 12-14 IM: 1. Czapák Dániel
BA 12-14 TR: 1. Koncz Szilvia, Kulcsár Flóra, Tóth Hanga
BA 12-14 GR: 1. Czapák Réka, Fodor Lotti, Koncz Szilvia, Kulcsár Flóra, Zsipi Dóra
ST 9-11: 1. Böszörményi Mirabell, Erdei Rebeka, Lászlófalvi Hanga, Nagy Linett, Palercsik Zoé, Szuromi Ágnes
ST 12-14: 1. Eszenyi Eszter, Janka Minka, Lukács Emma, Mensáros Dorka, Rónai Szonja, Szuromi Sára
ST 15-17: 1. Bandi Flóra, Bende Vera, Fodor Lotti, Kiss Liliána, Mészáros Lilla, Tóth-Müllern Dóra
CH 7-9: 1. Bertucci-Tar Carolina, Kiss Flóra, Kujbus Kitti, Major Hanna, Tóth-Müllern Réka, Vida Nóra
CH 9-11: 1. Biró Csilla, Bulyáki-Nick Nelli, Juhász Eszter, Nagy Rebeka, Zahari Zita
CH 12-14: 2. Domokos Virág, Kujbus Korinna, Nagy Rita Petra, Ramos-Kiss Hanga
CH 15-17: 1. Bandi Flóra, Domokos Virág,  Mészáros Lilla, Nagy Rita Petra, Tóth-Müllern Dóra
CH Felnőtt: 2. Ojtozi Ágnes, Palercsikné Szitkó Renáta, Papp Ibolya, Szurominé Balogh Adrienn
Vasárnap:
SA 9-11 IW: 1. Király Laura
SA 9-11 TR: 1. Király Laura, Lakatos Anna, Sárkány Rita (Forma Fitt SE), 2. Fazekas Szófia, Fekete Mira, Major Boglárka
SA 9-11 GR: 1. Fazekas Szófia, Fekete Mira, Király Laura, Lakatos Anna, Major Boglárka
SA 12-14 IW: 3. Juhász Dóra 
SA 12-14 IM: 2. Molnár Barnabás
SA 12-14 MP: 1. Varga Dóra, Molnár Barnabás
SA 12-14 TR: 1. Fehér Flóra, Kiss Jázmin, Szabolcsi Gréta, 2. Lévay Maja, Tar Melinda, Moravszki Dorka (Spartacus)
SA 12-14 GR: 1. Fehér Flóra, Kiss Jázmin, Molnár Barnabás, Szabolcsi Gréta, Tar Melinda
SA 15-17 IW: 1. Bányász Viktória
SA 15-17 TR: 1. Bányász Viktória, Gyarmati Sophia, Vámosi Kiara (Spartacus),  4. Drabik Nikolett, Hámori Katalin, Molnár Annamária
SA 15-17 GR: 1. Bányász Viktória, Berecz Réka, Gyarmati Sophia, Hámori Katalin, Vámosi Kiara (Spartacus)
SA Felnőtt TR: 1. György Renáta, Kovács Vivien, Sipos Vivien
AD 12-14: 1. Fehér Flóra, Kiss Jázmin, Lévay Maja, Rásó Enikő, Szabolcsi Gréta, Szurdi Viktória, Tar Melinda, Moravszki Dorka (Spartacus), 4. Berényi Boróka, Csendes Eliza, Koncz Szilvia, Piskolczi Lea, Sarkadi Éva, Tóth Hanga, Varga Dóra, Zsipi Dóra
AD 15-17: 2. Bakator Csenge, Dalmi-Dienes Borka, Kiss Liliána, Lukács Panna, Lukácsi Blanka, Meczner Zsófia, Mező Dorottya, Őri Nóra
AS 15-17: 2. Bakator Csenge, Bandi Flóra, Bende Vera, Dalmi-Dienes Borka, Kajatin Réka, Kiss Liliána, Meczner Zsófia, Tóth-Müllern Dóra
BA 15-17 IW: 3. Mező Dorottya
BA 15-17 TR: 1. Lukács Panna, Lukácsi Blanka, Őri Nóra
BA 15-17 GR: 2. Bende Vera, Dalmi-Dienes Borka, Kajatin Réka, Mező Dorottya, Tóth Lívia
BA Felnőtt IM: 1. Szabó Ádám
BA Felnőtt TR: 1. Erdős Petra, Juhász Éva Vivien, Nagy Nikolett
BA Felnőtt GR: 1. Erdős Petra, Juhász Éva Vivien, Nagy Nikolett, Szabó Ádám

A versenyzők felkészítő edzői Kovácsné Laurinyecz Julianna, Kovács Judit, Szalóki Emese, Hegyi Dóra, Szabó Gabriella, Szurominé Balogh Adrienn és Juhász Éva Vivien voltak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában