2023.10.15. 17:20
Visszatért „önkéntes száműzetéséből” Tabaka József
A Magyar Bronz Érdemkereszttel kitüntetett egykori salakmotoros edzőként csatlakozott újra a sport világához.
Tabaka József és Baráth Norbert
Forrás: Boros Norbert
Baráth Norbert, a SpeedWolf Debrecen ügyvezetője az idei Debrecen Nagydíjon jelentette be hivatalosan, hogy a jövőben Tabaka József lesz a klub edzője, a szakirányú végzettséggel rendelkező debreceni sportember irányítja majd a SpeedWolf Juniors utánpótlás-nevelő programját. A többek között négyszeres egyéni magyar bajnok, páros Európa-bajnoki ezüstérmes exvaspapucsos visszatérése azért keltett nagy visszhangot salakos berkekben, mert 2018-ban hátat fordított a sportágnak, s azóta lényegében csak pár versenyen, nézőként találkozhattak vele a szurkolók. Az „önkéntes száműzetés” a hét végén véget ért a krisztusi korban lévő Tabaka József számára: szombaton megtartotta az első tréninget a fiatal debreceni salakszórók számára.
A debreceni Perényi Pál Salakmotor Stadionban megrendezett gyakorlás egyfajta állapotfelmérő és ismerkedés volt Tabaka, valamint az ifjú motorosok számára. Feltűnő volt, hogy Tabaka nagyon sokat kommunikált a srácokkal, lényegében rögtön azután megosztotta a tapasztalatait a salakosokkal, ahogy azok a motorozás után visszatértek a depóba.
![Tabaka József, Antal Pák Dániel és Lovas Zoltán](https://cdn.haon.hu/2023/10/ignvi1sQlipFMtuCSDYTV5cfIka8Sd_iiWfdBq66r9k/fit/1200/977/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMzg2Y2Q1ZDdhYjRlZDViZjc4YWNlNjA1MDkyOThm.jpg)
Forrás: Boros Norbert
Jelentkezz salakmotorosnak!
A SpeedWolf Debrecentől kapott tájékoztatás szerint a klub újra toborzást hirdetett, amivel szeretnék jelentkezésre bírni azon fiatal fiúkat és lányokat, akik kedvet éreznek a salakszóráshoz. A felhívás alapján olyan 13-20 éves fiatalokat várnak, akik már biztonságosan tudnak motorozni, és szeretnék kipróbálni magukat a salakos oválpályák világában. A jelentkezéseket október 31-ig várják a www. speedwolf.eu internetes oldalon. A programban résztvevők számára 12 hónapos, komplex elméleti és változatos gyakorlati képzéseket biztosít a debreceni klub. A motoros edzéseket kifogástalan állapotú, 500ccm-es, GM típusú salakmotorokkal, valamint egységes védőfelszereléssel végezhetnek a fiatalok.
![Lovas Zoltán és Tabaka József](https://cdn.haon.hu/2023/10/ti1bQ41-by2JyM3R-5uUmrSJVHcMKKWs5TINKC7SVaE/fit/1200/1458/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwODg4MjBiMzYyZDQ0NTY5MDJlMTcyODc4ZjE1YzVi.jpg)
Forrás: Boros Norbert