Aerobik

2023.10.14. 14:55

Flex-HD: nagyszerű helytállás a vébén, kiváló szereplés a Magyar kupában

Kozármislenyben négy korábbi válogatott sportaerobikos elbúcsúztatásával hivatalosan is átadták a stafétabotot az új generációnak.

Molnár Szilárd

Forrás: Facebook/Flex-HD SE

Első felnőtt Világkupa versenyén 10. helyen végzett Bukarestben a Flex-HD SE György Renáta, Kovács Vivien, Sipos Vivien összeállítású triója. A világbajnokokat és Világjátékok-győzteseket is felvonultató versenyen az erős középmezőnyben elért helyezés remek teljesítmény a felnőttek között újonc versenyzőktől – adot hírt az egyesület közösségi oldala.

Ez az év nekik még a tanulás időszakáról, a felnőtt korosztályba való beilleszkedésről, az ahhoz való hozzáérésről szól.

Így is nagyszerűen helytálltak, megérdemlik a dicséretet a lányok. A felkészülés nem áll meg, hiszen a fő cél a négy hét múlva kezdődő Európa-bajnokság lesz. Az utánpótlás versenyzőink is nagy feladat előtt állnak, hiszen jövő héten a Balkan Games-en vesznek részt majd részt – mondta el a Haonnak Kovácsné Laurinyecz Julianna, a Flex-HD SE elnöke.

flex-hd-vilagbajoksag-magyar-kupa-aerobik-haon-sport-hajdu-bihar-debrecen
A képen bal felülről Hegyi Dóra, Farkas Balázs, Kovács Judit, Szöllősi Panna., Kovácsné Laurinyecz Júlianna és Szalóki Emese
Forrás: Flex-HD SE

Átadták a stafétabotot

Időrendi sorrendben egy héttel hamarabb tartották meg Kozármislenyben a Magyar Kupa harmadik fordulóját, ahol eldőlt kik vehetnek majd részt egyesületenként egy egységgel az október 28-29-én megrendezendő budapesti Magyar Kupa-döntőn.

A Baranya vármegyei megmérettetésen ismét kitettek magukért a Flex HD aerobikosai, hiszen,22 arany-, 10 ezüst-, és 8 bronzérmet szereztek, amivel biztossá vált, hogy közel 100 versenyzővel vehetnek majd részt a fővárosi MK-fináléban.

– A három magyar kupaforduló eredményei alapján alakult ki a budapesti döntő mezőnye, ahol egyesületenként egy versenyszámban csak egy egység indulhat. Volt olyan szám, ahol hat egységet is ki tudtunk állítani, de öten a szabályok miatt lemaradtak a döntőről.

De most nem is ezen volt a legnagyobb hangsúly, hanem azon, hogy itt búcsúztattuk el azokat a sportaerobikos versenyzőket – Szőllősi Panna (Flex-HD SE), Mazács Fanni (PSN Zrt.), Bali Dániel (PSN Zrt.), Farkas Balázs (PSN Zrt.) –, akik az elmúlt több mint tíz évben alkották a magyar aerobik válogatott gerincét

– mondta el Kovácsné Laurinyecz Julianna.

MK III. részletes eredményeink:
Szombat:
BA 7-9 TR: 1. Áts Anna, Fekete Lotti, Zavaczki Lara , 5. Filep Csenge, Nagy Molli, Oláh Luca
BA 7-9 GR: 1. Áts Anna, Fekete Lotti, Filep Csenge, Nagy Molli, Oláh Luca, Zavaczki Lara 
BA 9-11 TR: 1. Nagy Linett, Palercsik Zoé, Szikora Szonja , 4. Böszörményi Mirabell, Lászlófalvi Hanga, Szuromi Ágnes 
BA 9-11 GR: 1. Böszörményi Mirabell, Erdei Rebeka, Lászlófalvi Hanga, Nagy Linett, Palercsik Zoé, Szuromi Ágnes 
BA 12-14 IW: 1. Tóth Hanga 
BA 12-14 IM: 1. Czapák Dániel , 2. Majoros Tamás 
BA 12-14 TR: 1. Koncz Szilvia, Kulcsár Flóra, Tóth Hanga , 1. Eszenyi Eszter, Janka Minka, Rónai Szonja , 1. Czapák Dániel, Czapák Réka, Zsipi Dóra , 4. Kok Liliána, Pinyte Gerda, Vigh Natália
BA 12-14 GR: 2. Czapák Réka, Fodor Lotti, Koncz Szilvia, Kulcsár Flóra, Zsipi Dóra , 3. Eszenyi Eszter, Janka Minka, Lukács Emma, Mensáros Dorka, Rónai Szonja, Szuromi Sára , 5. Bencze Szonja, Dér Mira, Ötvös Dóra, Szabó Hanna, Szécsi Dóra
ST 9-11: 1. Böszörményi Mirabell, Erdei Rebeka, Lászlófalvi Hanga, Nagy Linett, Palercsik Zoé, Szuromi Ágnes 
ST 12-14: 1. Eszenyi Eszter, Janka Minka, Lukács Emma, Mensáros Dorka, Rónai Szonja, Szuromi Sára , 3. Bencze Szonja, Kok Liliána, Pintye Gerda, Szabó Hanna, Szécsi Dóra, Vigh Natália 
CH 7-9: 1. Bertucci-Tar Carolina, Kiss Flóra, Kujbus Kitti, Major Hanna, Tóth-Müllern Réka, Vida Nóra , 3. Ozsváth Orsolya, Pásztor Luca, Szatmári Réka, Szendrei Dorina, Szép Réka 
CH 9-11: 2. Biró Csilla, Bulyáki-Nick Nelli, Juhász Eszter, Nagy Rebeka, Péter Dalma, Zahari Zita 
CH 12-14: 1. Domokos Virág, Kujbus Korinna, Nagy Rita Petra, Péter Dalma, Ramos-Kiss Hanga 
CH Felnőtt: 2. Ojtozi Ágnes, Palercsikné Szitkó Renáta, Papp Ibolya, Szurominé Balogh Adrienn , 3. Benczéné Molnár Brigitta, dr. Volosinovszki Vanda, Nagy Ágnes, Szalóki Mariann 
Vasárnap:
SA 9-11 IW: 1. Király Laura , 3. Lakatos Anna , 4. Fekete Mira, 6. Major Boglárka, 12. Fazekas Szófia
SA 9-11 TR: 1. Király Laura, Lakatos Anna, Sárkány Rita (Forma Fitt SE) , 2. Fazekas Szófia, Fekete Mira, Major Boglárka 
SA 9-11 GR: 1. Fekete Mira, Király Laura, Lakatos Anna, Major Boglárka, Sárkány Rita (Forma Fitt SE) 
SA 12-14 IW: 3. Varga Dóra , 4. Juhász Dóra, 6. Bencze Laura
SA 12-14 IM: 2. Molnár Barnabás 
SA 12-14 MP: 1. Varga Dóra, Molnár Barnabás 
SA 12-14 TR: 1. Fehér Flóra, Kiss Jázmin, Szabolcsi Gréta , 2. Lévay Maja, Tar Melinda, Moravszki Dorka (Spartacus) 
SA 12-14 GR: 1. Fehér Flóra, Kiss Jázmin, Molnár Barnabás, Szabolcsi Gréta, Tar Melinda , 3. Berényi Boróka, Csendes Eliza, Lévay Maja, Rásó Enikő, Szurdi Viktória , 4. Bencze Laura, Juhász Dóra, Piskolczi Lea, Sarkadi Éva, Varga Dóra
SA Felnőtt TR: 1. György Renáta, Kovács Vivien, Sipos Vivien 
AD 12-14: 2. Fehér Flóra, Kiss Jázmin, Lévay Maja, Rásó Enikő, Szabolcsi Gréta, Szurdi Viktória, Tar Melinda, Moravszki Dorka (Spartacus), 4. Berényi Boróka, Csendes Eliza, Koncz Szilvia, Piskolczi Lea, Sarkadi Éva, Tóth Hanga, Varga Dóra, Zsipi Dóra
AD 15-17: 3. Bakator Csenge, Dalmi-Dienes Borka, Kiss Liliána, Lukács Panna, Lukácsi Blanka, Meczner Zsófia, Mező Dorottya, Őri Nóra 
AS 15-17: 2. Bakator Csenge, Bandi Flóra, Bende Vera, Dalmi-Dienes Borka, Kajatin Réka, Kiss Liliána, Meczner Zsófia, Tóth-Müllern Dóra 
BA 15-17 IW: 4. Kanyó Dorina, 9. Mező Dorottya
BA 15-17 TR: 1. Kajatin Réka, Kanyó Dorina, Tóth Lívia , 2. Lukács Panna, Lukácsi Blanka, Őri Nóra 
BA 15-17 GR: 1. Bende Vera, Dalmi-Dienes Borka, Kajatin Réka, Meczner Zsófia, Tóth Lívia 
Felkészítő edzők: Kovácsné Laurinyecz Julianna, Kovács Judit, Szalóki Emese, Hegyi Dóra, Szabó Gabriella, Szurominé Balogh Adrienn, Juhász Éva Vivien

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában