Kézilabda

2023.07.18. 10:37

Mándi Norbert: Az edzőmeccseken nem az eredmény a mérvadó

A Debreceni Egyetem alakulata legelőször augusztus elején mérheti fel, hogy hol tart az építkezésben.

Haon.hu

Forrás: DEAC-archív

Hétfőn délután megkezdte a felkészülést a 2023-2024-es szezonra a DEAC NB I/B-ben szereplő kézilabdacsapata. Az első edzést a Kecskeméti János Sportcsarnokban tartotta Mándi Norbert vezetőedző és segítője, Mándi Krisztián. Öt játékos – Karnok Donát, Tóth Máté, Almásy Richárd, Kerezsi Ádám és Rusznák Patrik – érkezett, és távozott Balázs Sándor, valamint Rédei István – írja a deac.hu. 

Mándi Norberttől elmondta, hogy az együttesére a bajnokság előtt legalább öt edzőmeccs vár. Játékosaink először augusztus 4-én a Kassával csapnak össze, aztán a Szegeddel játszanak kétszer, majd a DVTK-t látják vendégül, végül a Békés otthonában vizitálnak. – Ezeken az összecsapásokon nem a végeredmény lesz a legmérvadóbb, sokkal fontosabb a folyamatos fejlődés. Nyilván, ha az összes meccsen vereséget szenvednénk, az befolyásolná a fiúk önbizalmát, de játékosként akadt olyan szezonom, amikor hibátlan mutatóval zártuk a felkészülési találkozókat, aztán a bajnokságban nem sikerült kiharcolnunk a bennmaradást. A kiugró és a kevésbé jó teljesítményeket is helyén kell kezelni ebben az időszakban. Elképzelhető, hogy augusztus utolsó hétvégéjén még pályára lépünk, ezzel kapcsolatban zajlanak az egyeztetések – hangsúlyozta Mándi Norbert. 

Az NB I/B a tervek szerint szeptember 2-án rajtol, együttesünk az első fordulóban a Kecskemétet látja vendégül. 

Az edzőmeccsek programja: 
 

Augusztus 4.: Kassa–DEAC 

Augusztus 9.: DEAC–OTP Bank-Pick Szeged U21 

Augusztus 12.: DEAC–OTP Bank-Pick Szeged U21 

Augusztus 16.: DEAC–DVTK 

Augusztus 18.: Békés–DEAC 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában