Súylemelés

2023.06.23. 06:13

Szombaton ismét Juhász Sándor Emlékverseny!

Fiatalok és felnőttek is dobogóra lépnek a Nagy-Sárrét szívében.

Forrás: Kiss Annaamrie

Immár tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Juhász Sándor Emlékversenyt Biharnagybajomban. A régió egyik legjelentősebb súlyemelőversenyén ezúttal 10 településről – Kisújszálás, Debrecen, Szeged, Tiszaújváros, Nyíregyháza, Szerencs, Hajdúszoboszló, Soroksár, Téglás és Biharnagybajom – érkezik a 60 sportoló, hogy próbára tegye felkészültségét a helyi Szűcs Sándor Általános Iskola tornacsarnokában szombaton.

– Féltestvérem, a biharnagybajomi születésű, többszörös magyar bajnok Juhász Sándor élete és eredményei előtt tisztelegve rendezzük ezt a versenyt – hangsúlyozta portálunknak a szervező Földi József, a Biharnagybajomi Súlyemelő Szakosztály vezetője. – Már minden be van rakva a tornaterembe: a nagy súlyemelő dobogó, a versenydobogó, ott vannak a versenysúlyok és a súlyemelő rudak is. 

A kiemelt versenyen 32 fő indul, a kicsiknek és kezdőknek szervezett minősítőn pedig 28-an teszik próbára magukat. 

Utóbbi az utánpótlás szempontjából fontos, mert ha nem is lesz élsportoló mindenkiből, lényeges, hogy később az egészséget, mozgást szerető emberekké váljanak a gyerekek. A mi egyesületünktől ezúttal hatan indulnak, és remélem mindannyian első, vagy második helyen végeznek, mert tehetségesek, és szorgalmasak – mondta el Földi József.

A kiemelt verseny 10, míg a minősitő 14 órától kezdődik majd. 

MSZ

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában