Torna

2023.06.12. 09:18

Bejutott a döntőbe a DEAC tornásza a világkupán

Felnőtt világversenyen a legjobb nyolcban bizonyíthatott Szilágyi Nikolett.

Szilágyi Nikolett szépen helytállt

Forrás: Magyar Torna Szövetség

Eszéken rendezték a challenge világkupát múlt hétvégén, amelyen nagyszerű eredményt ért el Szilágyi Nikolett, hiszen gerendán bejutott a döntőbe. A DEAC mindössze 17 éves tornásza erős gyakorlatot mutatott be, az éremre is esélyes volt, ám túlizgulta a versenyt, dupla forgásnál rontott, így végül a nyolcadik helyen zárt. Mindenképpen dicséretes ugyanakkor, hogy egy felnőtt világversenyen döntős tudott lenni egy nagyon erős mezőnyben – számoltak be róla a debreceniek honlapján.

– Eredményesnek tartom a horvátországi szereplést. Szilágyi Nikolett a döntőben hozott egy nyolcadik helyet, esetében az volt a cél, hogy rutint szerezzen. Nagy dolog, hogy kiharcolt egy finálés helyezést – fogalmazott Draskóczy Imre, a női tornászok szövetségi kapitánya.

A versenyzők számára most egy kis pihenő következik, majd megkezdődik a felkészülés az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában