Röplabda

2023.05.02. 06:55

Hatodikok lettek a férfi röpisek

Nem tudta meghosszabbítani a szezonját Fodor Antal együttese.

Hatodik helyen zárt a DEAC

Forrás: Kiss Annamarie

A Debreceni Egyetem alakulata ezúttal sem tudta két vállra fektetni a Kecskemétet, így a hatodik helyen zárt az Extraligában. A DEAC férfi röplabdázói a munka ünnepén sem pihentek, mivel a kecskemétieket fogadták a DESOK-ban hétfő este. Az ötödik helyért zajló párharcot a ”hírös” városiak két győzelemmel nyitották, így egy újabb sikerrel lezárhatták volna a küzdelmet. Az első szett szoros volt, a másodikat aránylag biztosan húzták be a vendégek. Az utolsó játszmában mindent beleadtak az egyetemisták, de a kecskemétiek jöttek ki jobban ebből is, így 3–0-ra nyertek, és megszerezték az ötödik helyet a bajnokságban – írta a debreceni klub honlapja, melyre kattintva további részleteket olvashat az összecsapásról. 

HBN

A tények
Férfi Extraliga rájátszás az 5. helyért
DESOK. Vezették: Varjasi Melinda, Árpás Krisztina
DEAC-Kecskeméti RC 0–3 (23:25, 19:25, 27:29)
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc végeredménye: 3–0 a Kecskemétnek.
Fodor Antal: Lejátszottuk a harmadik mérkőzést is a helyosztón. Sérültjeink nem gyógyultak meg, sőt további sérülés is nehezítette a dolgunkat. Ennek ellenére a mérkőzésen az első és harmadik játszmákban volt esélyünk nyerni, de a befejezés nem sikerült. Derekasan küzdött a csapat, nem vagyok elégedtlen. Készülünk majd a következő bajnoki évre.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában