Közeleg a Loki–Honvéd

2023.05.10. 12:50

Szebeni István: „Mindenkire szükségünk lesz!”

A Loki kommunikációs és PR-vezetője örömmel látja, hogy ismét futballáz van Debrecenben.

Forrás: HAON-archív

A Debreceni VSC labdarúgócsapatára rendkívül fontos összecsapás vár szombaton délután 17 órától a Budapest Honvéd ellen, a Nagyerdei Stadionban. Mind két együttesnek nagy szüksége lenne a sikerre, hiszen a Loki a dobogós helyezésre hajt, a fővárosiak pedig a bennmaradásért küzdenek. A debreceni gárda jelenleg egy ponttal van lemaradva a harmadik helyezett Paks mögött, amely a hétvégén Mezőkövesdre látogat majd. A vendég együttes pedig egy ponttal előzi meg a már kieső pozícióban lévő Fehérvárt.

A mérkőzés kapcsán portálunk Szebeni Istvánnal, a DVSC kommunikációs és PR-vezetőjével beszélgetett. – Az idény első felében kevesen gondoltuk, hogy az utolsó fordulókban a dobogóért küzdhetünk majd, és mégis itt vagyunk.

Hatalmas boldogság, hogy újra futballáz van a városban, és érződik, hogy megint együtt van a csapat, az edző és a drukkerek is.

Utóbbiak kapcsán kiemelném, hogy mekkora erőt adnak a fiúknak. Az idegenbeli bajnokikra is nagyon sokan elkísérik az együttest, Mezőkövesden is szinte olyan volt, mintha hazai pályán lettünk volna. Az pedig külön öröm, hogy amikor nem úgy jött össze a Puskás Akadémia és a Kecskemét ellen, ahogy reméltük, akkor is végig a csapat mögött álltak, ezért nagyon hálásak vagyunk – hangsúlyozta.

Szebeni István | Forrás: HAON-archív

A szakember reméli, hogy most szombaton is sokan lesznek a Nagyerdei Stadionban. – Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen fontos meccs előtt állunk. Úgy tudjuk, hogy sokan érkeznek a Honvéd szurkolói közül, úgyhogy nagyon kell ismét a mieink támogatása is.

Bízunk benne, hogy minél többen leszünk ezúttal is a Nagyerdőn, hiszen már csak két hazai összecsapás van hátra az idényből és mindenkire szükségünk lesz

– fogalmazott.

A nagy érdeklődésre való tekintettel Szebeni István kéri a kilátogatókat, hogy időben érkezzenek, nehogy bárki is lemaradjon a találkozó elejéről.

Bakos Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában