Női kézilabda NB I.

2023.04.01. 17:51

Magának tette izgalmassá a Loki a váci meccset

A DVSC Schaeffler rengeteg helyzetet kihagyott, de így is megverte 22–20-ra a Vácot.

Az egykori váci játékos, Hámori Konszuéla volt a Loki legeredményesebbje | Forrás: HAON-archív

A DVSC Schaeffler a Vác vendége volt szombat délután a női kézilabda NB I. 20. fordulójában. A Loki a harmadik, a hazaiak pedig az ötödik helyről várták az összecsapást, amelyen mind a két oldalon volt az ellenfél számára ismerős szereplő. Többek között Szilágyi Zoltán is Vácról érkezett Debrecenbe, de Kácsor Grétát és Hámori Konszuélát is említhetnénk. A másik oldalon pedig ott volt például Debrecenben nevelkedő Marincsák Nikolett. 

Remekül kezdett a Loki, hiszen 4 perc után már 4–0-ra vezetett. A váciak döcögősen kezdtek, több labdát is eladtak, ráadásul még emberhátrányba is kerültek. A hazaiak azonban összekapták magukat, először hetesből találtak be, majd kihasználták a debreceni gárda támadásban mutatott bizonytalanságait, és feljöttek 4–4-re. Az egészen kétarcú első 10 percet követően már kiegyenlített csatát láthattunk a pályán. A vendégek nem túl jó arányban lőtték be a helyzeteiket, Szilágyi Zoltán is erre hívta fel játékosai figyelmét. Úgy fogalmazott a szakember, hogy „amit lehet, azt kihagyjuk”. Ez a tendencia a félidő végére sem nagyon változott, a DVSC 25 próbálkozásából mindössze 12 gól született, azonban a Vác még ennél is kevesebbet dobott, így 12–10-es előnynél vonultak Vámos Petráék az öltözőbe. 

A második játékrész elején is jellemzően maradt a 2-3 gólos debreceni fór, amit folyamatosan tartottak is a vendégek. A Loki lövéshatékonysága valamelyest javult a szünet után és felkúszott 50 százalék fölé. Több alkalom is akadt, amikor elléphettek volna Vámos Petráék a hazaiaktól, de ilyenkor rendre hiba csúszott a befejezésekbe, a Vác pedig elég jó csapat ahhoz, hogy ezt kihasználja. Szilágyi Zoltán az időkérésnél nyugtatta övéit, és annyit kért, hogy a kapu előtt legyenek higgadtabbak. Nem nagyon sikerült megnyugodnia a DVSC játékosainak, de a szurkolók is izgulhattak, hiszen 7 perccel a vége előtt döntetlen volt az állás. A végén azonban jobban bírta az idegek harcát a DVSC, pedig a hazai kapus, Csizmadia mindent megtett, de a másik oldalon elkövetett hibák sokba kerültek a Vácnak. A debreceni lányok végül 22–20-ra nyertek és begyűjtötték a rendkívül fontos két pontot. 

Bakos Attila

A tények

Női kézilabda NB I., 20. forduló
Praktiker-Vác–DVSC Schaeffler 20–22 (10–12)
Vác, Városi Sportcsarnok, 550 néző. Vezették: Hargitai Gábor, Markó Gábor István
Vác: Csizmadia – Diószegi 3, Ballai A. 1, Kuczora 8(3), Helembai 6, Marincsák, Ballai B. 1(1). Cserék: Pásztor, Ferenczy, Kovács A., Kurucz 1, Bánfai, Schatzl, Kovalcsik. Vezetőedző: Herbert Gábor
DVSC: Gabriel – Töpfner 1(1), Planéta 4, Vámos P. 2, Bordás 3, Kácsor 2, Petrus 1. Cserék: Giegerich, Hámori 5, Füzi-Tóvizi 1, Vámos M. 1, Csernyánszki, Szabó N. 1, Costa. 1. Vezetőedző: Szilágyi Zoltán
Kiállítások: 8 perc, illetve 6 perc.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában