Futsal

2023.02.04. 11:52

A Haladás érkezik a DESOK-ba

A debreceni futsalosok motiváltan várják hazánk legerősebb együttesét.

A pontszerzés a cél

Forrás: Napló-archív

A DEAC férfi futsalosai az alapszakasz utolsó hazai meccsén a Haladást fogadják, a találkozót hétfő este rendezik meg a DESOK-ban. A szombathelyiek 2021-ben és 2022-ben is megnyerték a bajnokságot, és idén újra jó eséllyel pályáznak az aranyéremre, hiszen jelenleg vezetik a tabellát. A deac.hu közlése szerint az éllovas a mostani idényben két vereség mellett tizenöt alkalommal nyert, három ütközete pedig döntetlennel zárult.

Elek Gergő legénysége november közepén pontot lopott a Haladás csarnokából, az 1-1-es remi során Thiago góljára Kovács Máté válaszolt.

– Azon a meccsen nem játszottunk tökéletesen, de a szívünket-lelkünket kitettük a pályára, és ennek a mentalitásnak hála összejött a bravúr – hangsúlyozta Vass Ottó. – Itthon sem lesz könnyű dolgunk, mivel a Haladás jelenleg hazánk legerősebb együttese. A szombathelyiek a nyáron kicsit megfiatalodtak, ám ez nem befolyásolta negatívan a teljesítményüket. A centerjátékukat érdemes kiemelni, ezen a poszton Rutai Balázs és Dróth Zoltán személyében két remek játékos áll a vezetőedző rendelkezésére. Sajnos nem lehet teljes a keretünk, ugyanis a műtét után lábadozó Berecz Rafael mellett Nagy Bence eltiltott. Én sem vagyok tökéletes állapotomban, mivel egy ideje bokasérüléssel bajlódom, ettől függetlenül vállalom a játékot. A héten egyébként jól dolgoztunk az edzéseken, motiváltan várjuk a Halit – mutatott rá a csapatkapitány.

A debreceni együttes jelenleg a hatodik pozícióban tanyázik. Az már korábban biztossá vált, hogy Thiagóék a felsőházban folytathatják a szereplésüket.

NB I. 21. forduló


 

DEAC-Haladás VSE


 

2023. 02. 06. (hétfő) 18:30, DESOK

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában