Atlétika

2023.01.04. 07:00

Teneriféig repült Szilágyi gerelye

Csúcsokat döntögetne 2023-ban a DSI atlétája.

Forrás: Napló-archív

Mozgalmas éve volt tavaly Szilágyi Rékának, többek között az Európa-bajnokságon is részt vett Münchenben, ahol negyedik helyen végzett. Az olimpiát is megjárt, hatszoros magyar-bajnok gerelyhajító a HAON-nak elmondta: összességében elégedett a 2022-es esztendővel, de immár gőzerővel készül az ennél is sikeresebb folytatásra. – Nem vagyok olyan típus, hogy egy jó eredmény után elégedetten hátra dőljek. Ennek ellenére azt mondom, tavaly jónak mondható évet zártam. 

Külön kiemelném, hogy sikerült döntőt dobnom az Eb-n, de valamilyen szinten hiányérzet is maradt bennem, hiszen nem szereztem érmet. Ilyen az élet, viszont valószínűleg hogyha év elején azt mondják, hogy negyedik helyezett leszek, akkor aláírtam volna zokszó nélkül.

 Ebben a tekintetben, és ilyen kontextusban nincs bennem hiányérzet. Sajnos a világbajnokságon nem tudtam indulni, mert a vírushelyzet miatt egyszerre rendezték a vb-t és az Eb-t, így utóbbi volt nálam fókuszban. Nagyon szerettem volna mindkét eseményen részt venni, de a szövetség arra a döntésre jutott, hogy Németországban jöjjön ki a csúcsformám – emlékezett vissza a Dsi Debrecen sportolója.

Spanyolországban is edzett év végén 

Korántsem egyedülálló, hogy a felkészülés egy részét Magyarországtól távol végzik az élsportolók. Legyen szó akár a labdarúgásról, akár jelen esetben az atlétikáról, kellemes napsütésben, s nem forróságban, könnyen el lehet végezni olyan gyakorlatokat is, amelyeket hazánk éghajlata megnehezítene a téli hónapokban. Szilágyi Réka a Kanári-szigeteken töltött 11 napot a tavalyi év végén, ahol nem a szórakozásé volt a főszerep. – Semmiféle olyan jelzőt nem használnék, mint például a nyaralás. Már 2022 októberében elkezdtük az alapozást az idén augusztusban esedékes világbajnokágra, így mondhatni gőzerővel edzek jelenleg is. 

Az én sportágam is olyan, hogy a hazai időjárás ebben az időszakban nem túl ideális a tréningekre, így esett a választás Spanyolországra. Mindenképpen olyan helyre szerettünk volna menni, ahol tudunk fókuszálni a technikai dolgokra, a mozgásokra és természetesen a jó idő sem volt mellékes tényező.

 Tizenegy napot voltunk Tenerifén, úgy érzem, remekül sikerült a tábor. Minden körülmény adott volt ahhoz, hogy az előre eltervezett gyakorlatokat el tudjuk végezni – mondta a gerelyhajító. 

Önmagát szárnyalná túl 

Sokszor előfordul a sportolók életében, hogy olyan mértékű elvárásokat támasztanak maguk elé, amelyek a legtöbb esetben a lehetetlen kategóriába sorolhatók. Szilágyi Réka ezzel ellentétben lépésről lépésre szeretne haladni, s elmondása szerint legnagyobb célja, hogy önmaga – 62 méter 45 centi – rekordját megdöntse. – Mindig a saját legjeimet szeretném túlszárnyalni. Folyamatosan edzésben vagyok, jól érzem magam, így minden tőlem telhetőt meg fogok tenni ennek érdekében. 

Nem vagyok az a típus, aki konkrét helyezéseket állít fel célként maga elé, hiszen nem minden esetben ez a legfontosabb tényező. Számomra az számít, hogy fokozatosan fejlődjek és a majdnem 63 méteres egyéni csúcsomat döntsem meg.

Amennyiben ez sikerül, megtörtént az előrelépés, s ekkor lennék elégedett. Egyértelmű, hogy a világbajnokságon szeretnék minél szebb eredményt elérni, de ehhez még sokat kell dolgoznom – zárta gondolatait a debreceniek atlétája.

Szilágyi Réka idei programja még nem teljesen ismert, viszont annyi biztos, hogy tavasszal már láthatják versenyezni az atlétika szerelmesei. 

Orosz Krisztofer 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában