Labdarúgás

2023.01.06. 13:38

Döntő volt és döntő lesz az edzéslátogatottság

Posta Sándor aktív lenne az átigazolási ablakban is, több poszton szeretne erősíteni.

Forrás: Posta Sándor-archív

Megközelítőleg egy hónapja véget értek a vármegyei I. osztály őszi küzdelmei Hajdú-Biharban is, s téli szünetre vonultak a bajnokság együttesei. Az újév elejéhez érve azonban lassan meg is kezdik a felkészülést a pontvadászatban résztvevő csapatok. A Létavértes együttese a 11. helyen zárta az őszi kiírást, 5 győzelemmel, 3 döntetlennel és 7 vereséggel. Posta Sándor tanítványai 18 pontot szereztek 15 mérkőzésen, 32 rúgott és 36 kapott góllal. A vezetőedző a HAON-nak értékelte féltávnál a látottakat. – Úgy vélem, újoncként nem lehetek elégedetlen, hiszen elsődleges célunk a bennmaradás volt. 

Tisztában vagyunk azzal is, hogy mennyire jó a keretünk és milyen kvalitású játékosaink vannak, így némi hiányérzet maradt bennem, hiszen amennyiben nagy létszámú edzéseket tudtunk volna tartani, akkor az első ötben is lehetnénk.

 Senkit sem szeretnék ezzel megsérteni, vármegyei futballról beszélünk, így érthető, ha a labdarúgóim túlnyomó részének van a sport mellett munkahelye is. Volt egy rövid szakasz ősszel, amikor sokan voltunk a foglalkozásokon, ezt követően általános lett, hogy 8-10 fővel zajlottak a tréningek. Senkinek sem kell ecsetelni, ilyen részvételi számmal nem lehet nagy taktikai dolgokat gyakorolni. Viszonylag későn neveztek ki a Létavértes élére, a srácok erőnléti állapota a kezdésre nem volt megfelelő, de meccsről meccsre kiegyensúlyozottabban teljesítettek – emlékezett vissza a szakember, majd hozzátette: sok olyan összecsapásuk volt, amelyeken a balszerencsén múlott a siker, ám büszke arra, hogy egyik találkozón sem volt alárendelt szerepben a létai gárda. 

A jó alapozás sokat számít 

Két időszak van egy idényben a szakmai stábok számára, amikor saját képükre formálhatják együttesüket: a nyári és a téli felkészülési időszak. A Létavértes együttesénél is – ahogy a hazai futball legtöbb csapatánál – most jött el az újabb alapozás ideje. Posta Sándor portálunknak elmondta, rengeteget segíthet a szezon hátralévő részében a január. – Óriási lökést adhat a tavaszi etapra, hogyha sok labdarúgóm lesz jelen a körülbelül egy hónapon át tartó intenzív edzéseken. Az első hat hely valamelyikén ott lehetnénk, ha ezek a feltételek teljesülnének. 

A játékosaim remek kvalitásokkal bíró futballisták, amennyiben a bajnokság erőviszonyai sem változnak, teljesíthető ez is. 

Nem szabad túl nagy elvárásokat kitűzni magunk elé, hiszen könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy hamis kép lesz előttünk. Úgy vélem, elsődleges célunk továbbra is a bennmaradás – mondta a tréner, majd kiemelte: az őszi kedvenc mérkőzése a Monostorpályi elleni 4–1-es siker volt, azon a mérkőzésen látszott mindkét csapaton milyen minőséget is képviselnek. 

Erősíteni szeretnének 

Az edzők és stábtagok egyik kedvenc, de minden bizonnyal legstresszesebb hónapjai is kétszer vannak egy esztendőben: az átigazolási időszak. Ekkor rengeteg pletyka felmerül, kik és mikor váltanak klubot. A vármegyei futballban azonban nehezebb a helyzet, a csapatokkal külön meg kell egyezni egy-egy játékos kapcsán. Posta Sándor lapunknak elárulta, vannak tehetséges fiataljaik, ám szeretnének erősíteni a kereten. – A védelemben mindenképpen szükség van új emberekre, a héten lesz egy egyeztetésem a klubvezetőkkel, ezt követően döntünk majd. 

Elsődleges célunk, hogy létavértesi kötődésűek legyenek a keretben, s néhány játékos kivételével ez most is igaz ránk. Fontosnak érzem ezt a struktúrát, hiszen a közönség is hamarabb megszereti az ilyen futballistákat.

 Az ifik között szerepel 3-4 olyan képességű fiatal, akik szerintem készen állnak a felnőtt focira. Ez a tényező abszolút pozitívum egy tréner számára – nyilatkozta az edző, s kiemelte: leginkább a csapategységben hisz, de Újvárosi Máté, Kolompár József és Fekete Sándor teljesítményével kifejezetten elégedett volt. 

A Létavértes február 18-án a Hajdúböszörmény ellen kezdi meg szereplését a vármegyei I. osztályban. 

Orosz Krisztofer 

A Hajdú-Bihar vármegyei I. osztály állása 

1. Nyíradony VVTK 15 11 2 2 32–12 35

2. Hajdúnánás FK 15 10 4 1 46–14 34

3. Monostorpályi SE 15 10 2 36–16 32

4. Hajdúsámsoni TTISZE 15 9 3 3 42–25 30

5. Berettyóújfalui SE 15 9 1 5 28–18 28

6. Hajdúböszörményi TE 15 8 3 4 47–22 27

7. DASE 15 8 3 4 31–20 27

8. Balmazújvárosi FC 15 6 1 8 37–33 19

9. Bestrong SC 15 5 4 6 38–35 19

10. DEAC II. 15 5 3 7 22–22 18

11. Létavértes SC `97 15 5 3 7 32–36 18

12. Kabai Meteorit SE 15 5 1 9 30–32 16

13. Püspökladányi LE 15 4 3 8 24–42 15

14. Sárréti DSK 15 2 5 8 19–25 11

15. Józsa SE 15 2 4 9 36–44 10

16. DSC-SI 15 0 0 15 1–106 0


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában