Kosárlabda

2022.12.29. 20:52

A végén nyerte meg a meccset a Sopron a DEAC ellen

Hazai pályán szenvedtek tizenegy pontos vereséget a debreceniek.

Forrás: Czinege Melinda

Egyik csapat sem tudott legerősebb összeállításában pályára lépni, hiszen hazai oldalon Garamvölgyi és Gáspár továbbra sem volt bevethető, míg a vendégeknél Tavarius Shine nem állt rendelkezésre – állt a deac.hu beszámolójában. Nem a védekezésről szólt a találkozó eleje, az első három támadását mindkét együttes kosárra váltotta, így két perc elteltével 6–6 állt az eredményjelzőn. Valerio-Bodon és Jones kosaraival ugyan meglépett a Sopron, de ezt követően rendezte a védekezését a DEAC, s egy 13–0-s rohanással nyolcpontos előnyre tettek szert (19–11). Hiába talált be Valerio-Bodon újra a hárompontos vonalon túlról, a hajdúságiak öt kihagyott büntetőjük ellenére is megtartották nyolcpontos fórjukat.

A vendégek kezdték jobban a második etapot, Scott kosaraira tíz soproni pont jött válaszul, David Dedek magához is hívta övéit (28–26). Jót tett az egyperces szünet a cívisvárosiaknak, Tóth és Mócsán duplái után Scott szerzett labdát, majd faulttal együtt értékesítette a gyorsindítást. Nem esett össze az SKC, Takács és Barnett is beköszönt távolról, így szempillantás alatt egyre olvadt a debreceni vezetés. A nagyszünethez közeledve Joseph lépett elő soproni részről, az irányító agilis játékának köszönhetően pedig fordítottak a kék mezesek (37–39). Potyogtak a kosarak a játékrész utolsó perceiben, szinte minden támadásból kosár született, így egy rendkívül pontgazdag első 20 percet követően 51–52-vel mehettek az öltözőbe a csapatok.

Az első félidőben 9 (!) hárompontosig jutó soproniak a fordulás után két gyors kosárral jelentkeztek, de Kovács triplája és Taylor zsákolása után újra egyenlő volt az állás (56–56). Scott hárompontosa után már a DEAC járt előrébb, de a folytatásban is elképesztő kosáresőt láthatott az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok publikuma, melyet David Dedek unt meg a vezetőedzők közül hamarabb, s 63–66-nál időkéréssel igyekezett megtörni az ámokfutást. Átmenetileg elérte a célját a mester, igaz a kétperces kosárcsendet Valerio-Bodon törte meg egy távolival. A szezon során ritkán látható formációban Taylor és Tóth egyszerre volt a pályán, melynek meg is lett az eredménye, a negyed végre pedig utóbbi kosarával ismét a házigazdák mentek egy ponttal (72–71).

A záró felvonásban sem változott a játék képe, az együttesek eltökélt szándéka volt, hogy túldobja ellenfelét Jones hármasára, Drenovac és Kenéz válaszolt egy duplával. A folytatásban mindkét térfélen éledezni látszott a védekezés, de a lényeg így sem változott, maradt a döntetlenközeli eredmény. A hatalmas iramban érezhetően elfáradtak a játékosok, s bár a helyzetek továbbra is megvoltak, egyre több volt a ki nem kényszerített hiba. Két egykori debreceni, Valerio-Bodon és Molnár kosaraival a Sopron került előnybe, majd másfél perccel a vége előtt Joseph triplájával karnyújtásnyira kerültek a győzelemhez (78–84). Hiába kért időt a hazai szakmai stáb, a DEAC a mérkőzés utolsó öt és fél percében nem dobott kosarat, az SKC pedig köszönte szépen, és egy 12–0-s futással lázárta a mérkőzést.

A tények

Tippmix Férfi NB I. A, 14. forduló
DEAC – Sopron KC 78-89 (24-16, 27-36, 21-19, 6-18)
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok. 
DEAC: SCOTT 17/6, Polyák 4, DRENOVAC 18/3, Kovács 3/3, Taylor 8 csere: TÓTH 12, Mócsán 10/6, Kenéz 4, Balázsi 2, Neuwirth. Vezetőedző: David Dedek
SKC: JOSEPH 23/9, Jones 15/3, VALERIO-BODON 16/12, BARNETT 14/6, Durham 4 csere: Molnár 2, Sitku 3/3, Csendes 6/3, Takács 3/3, Supola 3/3. Vezetőedző: Kosztasz Flevarakisz

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában