Kézilabda

2022.11.13. 13:16

Mándi Norbert szerint szenvedélyesen játszott a debreceni csapat

A fiatal vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem gárdája a legutóbbi ütközetekhez viszonyítva jóval összeszedettebben kézilabdázott, így értékes skalpot szerzett.

Forrás: DEAC

A DEAC férfi kézilabdázói szombat este a Tatát győzték le 28-27-re a DESOK-ban, ennek köszönhetően újabb értékes két ponttal gazdagodtak az NB I./B-ben. Elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy Mándi Norbert legénysége teljesen megérdemelten nyert, mivel csupán egyszer, 0-1-nél voltak hátrányban. A csapat még azt is elbírta, hogy a második játékrészben tizenegy percig nem vette be a rivális kapuját. Az utolsó minutumot háromgólos fórral kezdték (27-24), a vendégek ekkor teljesen megnyitották a védelmüket, ami okozott kellemetlen pillanatokat, de szerencsére nem olvadt el a fór - olvasható a DEAC honlapján.

– Jól kezdték a mérkőzést a srácok, szenvedélyes játékot kértem tőlük, és ezt megvalósították. Büszke vagyok rájuk, mivel egy nagyon erős csapatot fektettek két vállra. Szerencsére ültek azok a játékelemek, amiket a héten gyakoroltunk. A nyitott védekezés ellenszerét szintén megtaláltuk, szép akciókat vezettünk. Szerintem színvonalas találkozót láthattak a szurkolók, mindkét csapat keveset hibázott. Örülök annak is, hogy az előző fordulókhoz képest redukálni tudtuk a malőrjeink számát. A második félidő derekán kicsi fáradtságot éreztem a csapaton, a padról beszálló játékosok pedig nem igazán kapták el a fonalat. Emellett akadtak véleményes bírói ítéletek, amik nem segítettek minket, úgy érzem, pár jogos hétméterest nem kaptunk meg… A végén a Tata hármas emberfogása miatt néhány labdát eladtunk, de ez most belefért, persze kicsit bosszús vagyok, hiszen szebben mutatna egy nagyobb arányú győzelem – mutatott rá Mándi Norbert.

Illés Tamásék jelenleg a 10. helyen állnak a tabellán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában