Futsal

2022.11.20. 16:15

A DEAC az esélyes, de maximális koncentrációra lesz szükség

Az ellenfél soraiban ismerős arcok sorakoznak, de a pályán félre kell tenni az érzelmeket.

Krajcsi Bence

Forrás: Napló-archív

A DEAC férfi futsalosai parádés hazai mérleggel rendelkeznek: ebben az idényben az összes bajnokijukat behúzták a DESOK-ban, a „legszorosabb” a Kecskemét elleni diadal volt, ez a találkozó 5-1-es végeredménnyel zárult. Az erőviszonyok alapján nagy esély van arra, hogy ez a sikerszéria hétfő este folytatódik, ekkor a 10. helyen álló Nyírbátor érkezik a debreceni csarnokba. Az ellenfélnél bőven akadnak ismerős arcok, Szentes-Bíró Tamás nyáron hat év után intett búcsút a DEAC-nak, mellette Siska Gergő és Faragó Lajos is sokszor okozott kellemes pillanatokat a cívisvárosi közönségnek.

– Nagy szeretettel fogadjuk őket, de a pályán félre kell tenni az érzelmeket – szögezte le Krajcsi Bence a deac.hu érdeklődésére. – Jól ismerem Szenteséket, tudni fogom, hogy adott helyzetekben milyen megoldást választanak, ebből pedig profitálhatunk. Úgy tudom, a nyírbátoriak kerete szűkös, egyik kulcsemberük, Csoma Alpár például eltiltás miatt nem léphet pályára. Ettől függetlenül nem vehetjük félvállról az ellenfelünket, most is maximális koncentrációra lesz szükség. Egyébként sem jellemző ránk, hogy bárkit is lebecsülnénk, ennek a mentalitásnak köszönhetően hoztuk az úgynevezett kötelező győzelmeket viszonylag simán. Berecz Rafael mellett a bokasérüléssel Szabó Ábel szereplése kérdéses, ennek ellenére itthon szeretnénk tartani a három pontot, mivel tapadni akarunk az élbolyra – hangsúlyozta a 23 esztendős kapuvédő.

A DEAC az előző fordulóban a címvédő Haladás otthonában 1-1-es döntetlent játszott. Értékes ponttal gazdagodtak a mieink, ám Krajcsiban maradt némi hiányérzet. – Az első félidőben nagyjából rendben volt a játékunk, aztán a második játékrészben jött egy kihagyás, amely pár percig tartott. A Hali egyenlítő gólja után összekaptuk magunkat, és ebből az eredményből önbizalmat meríthetünk, mivel az NB I. egyik legerősebb gárdájával csatáztunk. Fontos tanulság, hogy ilyen riválisok ellen nem fér bele egyetlen rövidzárlat sem – hangsúlyozta a magyar válogatott kapus.

NB I., 11. forduló
DEAC-Nyírbátor
2022. 11. 21. (hétfő) 18:30, DESOK

A mérkőzést a DEAC YouTube-csatornája élőben közvetíti.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában