Labdarúgás

2022.10.16. 15:49

Örömünnep a Nagyerdei Stadionban: kiütötte a Loki az Újpestet

Az első félidőben nagyon nehéznek tűnt a meccs, a szünet után azonban tarolt a DVSC.

Forrás: Czinege Melinda

Az OTP Bank Liga 11. fordulójában a Debreceni VSC az Újpest FC-t fogadta a Nagyerdei Stadionban. A vasárnap kora délutáni összecsapásra szép számú nézősereg gyűlt össze, a vendégszektorba is sokan érkeztek. A lilák miután hazai pályán szenvedtek vereséget az idei szezon meglepetését okozó Kecskeméttől, a Vidi elleni bepótolt meccset legutóbb viszont megnyerték. A Loki pedig a Ferencváros vendégeként kapott ki az előző fordulóban.

A presztízsen kívül a tabellát tekintve is nagyon fontos volt az összecsapás a csapatoknak, hiszen az UTE 12, a DVSC pedig 10 ponttal várta a kezdősípszót.

Forrás: Czinege Melinda

A rangadó kellemes őszi napsütésben és remek hangulatban kezdődött. Lendületesen kezdett mindkét gárda, egyik és másik oldalon is adódtak lehetőségek, az első nagy helyzet azonban a vendégeké volt. Lesgyanús helyzetben indult Tallo, aki nagyon közelről csak a kapufát találta el. Néhány perccel később a másik oldalon Dzsudzsák Balázs húzta meg jobb szélen, egy az egyben megverte Diaby-t, majd ballal tökéletesen tekert a hosszúba.

Ezzel a csapatkapitány a 18. percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak.

A hátrány tudatában még inkább ráerősített az Újpest, és már egészen magasan letámadta a hajdúsági együttest, ezzel megnehezítve a hazai labdakihozatalokat. Az egyre erősödő nyomást nem bírta a Loki, Simon tört be a 16-oson, belülre és az éles szögből leadott lövésébe Gróf már csak beleütni tudott, de védeni nem. A félidő végéhez közeledve többet volt a labda a hazaiaknál, de a fővárosi gárda fegyelmezetten védekezett, így még a támadó harmadba sem nagyon sikerült eljutni.

Forrás: Czinege Melinda

A szünetben kettőt is cserélt Blagojevics mester, Bódi és Sós álltak be Babunszki és Kiziridisz helyére.

Így tulajdonképpen klasszikus befejező csatár nélkül maradt a hazai együttes. A két csere olyannyira életet hozott a Loki játékába, hogy ők hozták össze a második gólt. Bódi indult meg bal szélen, egy jó csel után Sós elé tálalt, aki az üres kapuba passzolta a labdát. A góltól függetlenül is érezhetően feljavultak a hazaiak, az Újpest közel sem tudott akkora nyomást helyezni rájuk, mint a szünet előtt.

Sőt, tovább növelte előnyét a Loki!

Dzsudzsák végzett el szögletet a 76. percben, amire Varga érkezett tökéletes ütemben és fejelt a léc alá. Az utolsó percekben még próbálkozott az Újpest, de a DVSC vitte be a kegyelemdöfést: Szécsi passzából Baráth száguldott végig az újpesti félpályán, majd tökéletesen lőtte ki a jobb alsó sarkot. Nehéz első félidő után valódi örömünnepet varázsolt a Loki a Nagyerdei Stadionba.

BA

A tények


 

OTP Bank Liga, 11. forduló


 

Debreceni VSC–Újpest FC 4–1 (1–1)


 

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 6110 néző. Vezették: Antal Péter (Garai Péter, Csatári Tibor)


 

DVSC: Gróf – Kusnyír, Dreskovics, Lagator (Romancsuk 80.), Ferencz – Varga J., Baráth – Szécsi, Dzsudzsák (Charleston 83.), Kiziridisz (Bódi 46.) – Babunszki (Sós 46.). Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics.


 

Újpest: Nikolics – Szabó II. (Borello 74.), Csongvai, Diaby, Antonov –  Mack, Onovo – Simon K. Pauljevics (74.), Katona M. (Ljujics 74.), Csoboth (Gouré 88.) – Junior Tallo. Vezetőedző: Milos Kruscsics.


 

Gól: 1–0 Dzsudzsák (18.) 1–1 Simon (31.) 2–1 Sós (52.) 3–1 Varga J. (76.) 4–1 Baráth (90.)

Mesterszemmel

Szrdjan Blagojevicc: Nagyon fontos győzelmet arattunk. Köszönettel tartozunk a szurkolóinknak is a buzdításért. Nehéz mérkőzés volt, az Újpest jó csapat, a 4-1 ellenére nem volt könnyű dolgunk. A szünetben változtattunk, a játékosainkat dicséret illeti a második félidőben nyújtott teljesítményért.

Milos Kruscic: Gratulálok a Debrecennek. Bár az eredmény nem ezt mutatja, ellenőrzésünk alatt tartottuk a találkozót, sok helyzetünk volt, főleg az első 65 percben. Kimaradtak a lehetőségeink, és ezt a labdarúgás megbüntette.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában