Három csapatunk is érdekelt

2022.07.29. 13:58

Mészáros Norbi segíteni akar

Végre becsengetnek az NB III.-ban is.

Forrás: Tóth Imre

Az NB III. Keleti csoportjában is megkezdődnek a küzdelmek a hétvégén. A mezőnynek ugyanaz a három hajdú-bihari gárda a tagja, mint tavaly: az ezüstérmes DEAC, a 4. helyen végzett Aqua-General Hajdúszoboszló, valamint a végül a 14. helyre befutott DVSC második együttese. Idén még 20 fős lesz a bajnokság, ami azt jelenti, hogy 38 fordulót bonyolítanak le. Az első játéknapon, vasárnap 11 órától DVSC II.–Körösladány, míg 17.30-tól Füzesgyarmat–DEAC és Hatvan–Hajdúszoboszló összecsapást rendeznek.

A tavalyi második DEAC-nál nem volt nagy felfordulás, ahogy azt Pöszmet Tibor klubigazgató lapunknak korábban elmondta, igyekeztek megerősíteni a keretet, illetve kialakítani egy olyan csapatgerincet, amelyre hosszú távon is számíthatnak. A legnagyobb veszteség kétségtelenül a házi gólkirály, Székely Dávid eligazolása volt, az ő helyére nem lesz könnyű találni valakit. Sándor Tamás vezetőedző jó pár próbajátékost is megnézett, de egyelőre kérdéses, ki pótolhatja a gólvágót. Az egyetemisták eddig három érkezővel erősítettek: Kónya Márk a középpályán, Aranyos Mózes a védelemben jelent majd segítséget,

 de a legnagyobb durranás kétségkívül a 22-szeres válogatott Korhut Mihály leigazolása volt.

Újoncként a negyedik helyen végzett az Aqua-General HSE együttese, melynek átalakult a nyáron a kerete: távozott többek között a 32 találattal az NB III. góllövőlistájának élén végzett Máté János, valamint Csillag László edző is. A szakmai munkáért mostantól a DVSC-től visszacsábított Szűcs János felel, a legnagyobb név az érkezők között a Loki korábbi kilencszeres válogatott védője, Mészáros Norbert.

Forrás: Tóth Imre

– Szűcs János edző azt kérte tőlem, hogy a rutinommal, tapasztalatommal próbáljam segíteni a többieket az öltözőben és pályán is, hogy minél jobb eredményt érjünk el a csapattal – mondta el a Hajdú-bihari Naplónak a 41 esztendős játékos. – A tavalyi együttes nagy része együtt maradt, Máté János elment, az ő góljait nem lesz egyszerű pótolni, de remélem, hogy lesz olyan, aki a helyére áll. Fiatal játékosok érkeztek hozzánk, akik jó része Szoboszlóról indult, tehát a kötődés megvan, most már csak az kell, hogy a jó felkészülést kihasználva remek rajtot vegyünk Hatvanban. 

Nagyszerű erőben vagyok, szerencsére nem érzem magam annyinak, amennyi a korom, bízom benne, hogy gólokkal is hozzá tudok járulni az eredményességhez

 – fogalmazott az NB I.-ben több mint 300 alkalommal pályára lépett védő.

A kis Lokinál teljes földindulás ment végbe, Máté Péter örökölte meg a megüresedett kispadot, a tavalyi játékosállományból gyakorlatilag mindenki távozott, és zömében 2004-es születésű fiatalokkal töltötték fel a keretet. Ahogy a szakember fogalmazott a piros-fehérek holnapján, vélhetően minden csapat esélyesnek fogja érezni magát ellenük, de ők szeretnék megmutatni, hogy igenis van kurázsi az együttesben. 

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában