2022.06.27. 19:34
Saját edzőterme lesz a Rácz Kickboxing Teamnek Nádudvaron
Taekwondóban is villognak, ha kell.
Forrás: Rácz Kickboxing Team
Kiváló szezonzáró versenyre voltak hivatalosak a Rácz Kickboxing Team harcosai, ugyanis húszéves lett a battonyai küzdősport egyesület, amelyet a hagyományos Barátság Kupával ünnepeltek meg szombaton.
A hajdúságiak összesen négy aranyat – Karászi Levente, Kiss Ákos, Jeges Károly (mind gyermek kategória), Nagy Viktor Péter (felnőtt) – és Tölcsér Krisztián (serdülő) révén egy bronzérmet szereztek. De nem volt vége: a serdülők között Batíz Botond, míg a felnőttek mezőnyében Szilágyi Tamara Katalin maradt le épphogy a dobogóról.
Jó hangulatú és színvonalú nemzetközi taekwondo verseny volt, pont olyan, amivel érdemes lezárni a szezont, és szerencsére a jó eredmények sem maradtak el
– idézte fel a történteket lapunknak Rácz Lajos klubelnök. – Ugyan mi leginkább kick-boxban indulunk, de mivel a két sportág szabályai hasonlóak, többször is indultunk már taekwondotornákon, így örömmel fogadtuk el a battonyai barátaink meghívását. A hét versenyzőnk négy aranyat és egy bronzérmet szerzett, ketten sajnos korábban kiestek a csatározások folyamán. A fiatalokat négyfős csoportokba rakták, tehát mindenkinek legalább két küzdelme volt, megnyerték a csoportjukat és a viadalt is, pedig az első versenyük volt – ismertette.
A szakember elmondta, júliusban nyári szünetet tartanak, aztán elkezdődik a felkészülés az olaszországi világbajnokságra, ahol jelen állás szerint majd Nagy Tamás képviseli az egyesületet. – Futóedzésekkel kezdünk, és edzőtáborba is megyünk a minél jobb munka érdekében.
Kabán a megszokott mederben zajlanak a majd a tréningek, viszont örömhír, hogy Nádudvaron az önkormányzat segítségével sikerül kialakítanunk egy saját edzőtermet, ami tovább javítja lehetőségeinket. Július második felétől kezdjük el felszerelni a helyiséget, és terveink szerint rá egy hónapra már ott fogunk tréningezni, szeptemberben pedig megrendezzük az újabb Gasztro Kupát
– nyilatkozta Rácz Lajos.
A versenyzőket ezúttal is Rácz Krisztián edző készítette fel.
MSZ
EredményekKarászi Levente, gyerek—23 kg I. hely Kiss Ákos, gyerek -25 kg I. hely Jeges Károly, gyerek -28kg I. hely Nagy Viktor Péter, felnőtt - 70 kg I. hely Tölcsér Krisztián, serdülő +55 kg III. hely Batíz Botond, serdülő +55 kg IV. hely Szilágyi Tamara Katalin, felnőtt - 56 kg IV. hely |