2022.06.21. 09:22
Erős mezőnyben tesztelte magát a magyar férfi futsalválogatott
A berettyóújfalui Rábl János szerint a hosszú bajnoki idény okozta fáradtsággal is meg kellett küzdeniük.
Forrás: futsal Week-archív
A magyar férfi futsalválogatott egy horvátországi felkészülési tornán vett részt, miután véget ért az NB I.-es bajnoki szezon. A nemzeti együttes kifejezetten erős mezőnyben tesztelhette, hogy jelenleg hol tart, hiszen a négy ellenfél közül három is szerepelt az év eleji Európa-bajnokságon.
Turzó József fiai Montenegró 5–1-es és Lengyelország 5–3-as legyőzése után a horvátokkal 1–1-es döntetlent játszottak, majd a zárónapon ismét egy idei Eb-résztvevővel, a bosnyákokkal mérték össze erejüket Porecben. Ennek a találkozónak is pontosztozkodás lett a vége, a 3–3-as eredmény pedig azt jelentette, hogy a magyar válogatott két győzelemmel és két döntetlennel a második helyen zárta a viadalt, a torna gólkirályi címén Tatai József és Dróth Zoltán osztozott 4-4 találattal.
Hazaérkezése után a bajnoki ezüstérmes Mezei-Vill FC csapatkapitányát, Rábl Jánost kérdezte a Napló a tapasztalatairól.
– Szerintem jobban alakult, mint ahogy vártuk, hiszen három olyan együttessel is megmérkőztünk, akik a kontinenstornán is képviselték magukat. Nagy erőfelmérő volt, de úgy gondolom, mindenki odatette magát, és megugrottuk ezt a lécet egy hosszú idény végén, ami nagyon fontos volt. Jó szezont zártunk a válogatottal is, aminek kifejezetten örülök – mondta.
A bajnoki címért és bronzéremért folytatott küzdelem még nem régen ért véget, így nem maradt ideje pihenni a válogatott tagjainak, hiszen szinte azonnal indultak Horvátország felé.
– Az egyik legnagyobb problémát a csapatnál valóban a frissesség hiánya okozta. Ezen kellett átlendülnie mindenkinek és tudatosítania magában, hogy még van négy meccsünk, amelyeken mindent bele kell adnunk. Ez a magyar válogatott, itt semmilyen ok vagy kifogás nem létezik, de úgy gondolom, hogy a hozzáállással nem volt gond – fejtette ki véleményét a futsalos.
Hosszú távú fejlődés
A 2021–2022-es idény előtt az MLSZ döntésének értelmében csapatonként 2-2 légiós játékos lehetett benevezve egy meccsnapi keretbe. Ennek következtében több külföldi futsalos is elhagyta klubját, a szövetség pedig bízott, illetve bízik benne, hogy a magyar fiatalok ezáltal több lehetőséget kapnak. – Szerintem ez egy jó elképzelés, hogy visszaszorították a külföldieknek a számát a bajnokságban. Bár ennek a hatása szerintem majd hosszabb távon lesz inkább érezhető, akkor majd kiderül, hogy mennyire segítette elő ez a lépés a magyar futsal fejlődését – mondta.
Turzó József szövetségi kapitány egy-egy újoncnak is lehetőséget adott a horvátországi tornán, a DEAC 22 éves kapusa, Krajcsi Bence is szerepet kapott a vendéglátók, illetve Bosznia-Hercegovina ellen is.
Bakos Attila