Fotókkal

2022.06.02. 20:54

A Bestrong a másodosztály legerősebbje

Tisza Tibor mesterhármassal segítette csapatát a bajnoki aranyhoz.

Forrás: Kiss Annamarie

Fotó: KISS ANNAMARIE HAON

Aranyrangadóhoz méltó mérkőzést játszott egymással a Bestrong SC (hivatalos nevén Légy Erős Sportegyesület) és a Józsa SE a megyei másodosztály rájátszásának utolsó fordulójában, csütörtökön.

A sorsolás szeszélye folytán a két éllovas egymás között dönthette el, ki a másodosztály királya.

Forrás: Kiss Annamarie

Ennek megfelelően nagy elánnal vetették magukat a meccsbe a csapatok, az idő a hazaiakat sürgette, hiszen a Józsának tökéletes volt a döntetlen is, ám Sáfár László gárdájának csak agyőzelem jelentette a megváltást.

A fekete mezes hazaiaknál több nagyágyú is ott volt a pályán, elég csak a korábbi Loki-csillag Madar Csabát és Tisza Tibort említeni.

Az első negyedóra végére szép lassan minden talpalanyi helyet elfoglaltak a nézők a pálya melletti kerítésen. Jól is tették, mert így pont nem maradtak le Tisza Tibor első villanásáról: a támadó egy pontrúgást követően közelről lőtt a kapuba szép mozdulattal. 1–0.

Az ölelkezés után a gólszerző egy hangos „Ezt gyakoroltuk!” felkiáltással jelezte, hogy nem a véletlen műve volt az akció, és a mutatós befejezés.

Forrás: Kiss Annamarie

Támadásban maradtak a hazaiak, és Tisza a 18. minutumban meg is duplázta az előnyt, kilőve a hosszút. Hamar eldőlni látszott a bajnoki cím sorsa, ám a vendégek nem így gondolták, és Szentjobbi Roland mesteri szabadrúgásával szépítettek 5 percen belül. 2–1. Ha azt a gólt a spanyol bajnokságban lövik, hetekig mutogatták volna.

Ismét hevesebb lett az iram és a hangulat is, bizony a spori is kapott megjegyzéseket, szépeket és kevésbé líraiakat is.

Az edzők sem maradtak némák: Szabó Lajos, a Józsa trénere például egy erőteljes „Menjél oda, Lajos!” utasítással küldte arrébb Fekete Lajost, a játékos pedig fegyelmezetten oda is ment, amiről csak ő és a szakember tudta, hogy hova.

Forrás: Kiss Annamarie

Tisza Tibor a legszebb napjait idézte az első félidőben, a félidő előtt egy kiugratást váltott gólra, megszerezve maga és csapata harmadik találatát. 3–1.
Fordulás után próbált nagyobb sebességre kapcsolni a kék mezes vendéggárda, ám a nagyobb lehetőségek továbbra is az ő kapujuk előtt adódtak. Ezekből a lehetőségekből egyet kihasználtak a hazaiak, az előretörő Párducz Tamás lőtt laposan a kapu bal oldalába. 4–1.
Érezni lehetett, hogy ezzel kiegyenesedtek a kérdőjelek, de a Józsa játékosainak becsületére mondva, mentek előre, és siker is koronázta az erőfeszítéseiket, Nagy János és Szentjobbi lévén egy gólra (4–3) fel is jöttek.

Több találat már nem esett, így kijelenthető a másodosztály bajnoka a Bestrong lett, de a józsai együttest is dicséret illeti.

MSZ

A tények

Megyei másodosztály, az 1–6. helyért, 6. forduló
LÉGY ERŐS SPORTEGYESÜLET–JÓZSA SE 4–3 (3–1)
Debrecen-Pallag, 400 néző. Vezette: Tatár Imre (Takács István, Puskás Zoltán)
Bestrong: Sáfár P. – Magyar, Tóth, Radványi, Párducz – Madar, Katona T. – Orosz, Tisza, Molnár M. (Bartók, 49.)– Tar (Rizán, 76.). Edző: Sáfár László
Józsa: Goron – Hamvas, Papp, Bardi, Iványi Á. (Berényi O., 46.) – Balogh, Szentjobbi, Iványi D., Borbély – Nagy, Fekete (Horváth, 56.). Edző: Szabó László
Gól: 1–0 Tisza (15.), 2–0 Tisza (18.), 2–1 Szentjobbi (23.), 3–1 Tisza (44.), 4–1 (Párducz, 67.), 4–2 (Nagy, 84.), 4–3 (Szentjobbi, 93.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában