Labdarúgás

2022.01.18. 14:30

„Üzenem a debreceni drukkereknek, hogy Magyarország legjobbjai közé tartoznak”

Túl van az első edzésén a DVSC labdarúgójaként a klub legfrissebb igazolása, Dorian Babunski.

Forrás: dvsc.hu

Amint korábban megírtuk, Dorian Babunski személyében új labdarúgót igazolt a Loki. A 25 esztendős csatár nem csöppent ismeretlen közegbe, hiszen a testvére, David Babunski már nyár óta a cívisvárosi csapat tagja. 

 

A frissen szerződtetett játékos az együttesben a 23-as mezszámban fog futballozni. Dorian Babunski az első benyomásairól, a magyar bajnokságról, gyermekkoráról és céljairól beszélt a DVSC hivatalos oldalának.

 

– Mióta megkeresett a DVSC, érzem, hogy egy nagy klub, kiváló lehetőségekkel. A pallagi edzőközpont és a Nagyerdei Stadion is fantasztikus, emellett mindenki profi, akivel eddig találkoztam – kezdte első debreceni nyilatkoztát Dorian Babunski. – Egy nagyon fontos lépcsőfok a Loki a karrieremben. A testvérem miatt persze sok meccsét láttam a csapatnak, az eddigi tapasztalataim alapján pedig úgy vélem, gyorsan és könnyen megy majd a beilleszkedés. 

Az az igazság, voltak más külföldi ajánlataim is, de jelenleg a Debrecen a tökéletes megoldás a fejlődésem szempontjából.

– Figyelemmel követtem az idei szezont, és lenyűgöztek az infrastrukturális körülmények, illetve az itt futballozó játékosok tehetsége is említésre méltó. A csapatok próbálnak minél magasabb szinten futballozni, hogy megközelítsék a komolyabb európai bajnokságok szintjét. Versenyképes és kihívást jelentő az NB I., melyben a sok jó labdarúgónak köszönhetően én is a maximumra törekszem majd – osztotta meg véleményét a magyar bajnokságról.

 

Dorian Babunski futballista családban nőtt fel. – Nagyon jó gyermekkorunk volt, természetesen a labdarúgással a középpontban. Két évvel fiatalabb vagyok, mint a tesóm, de figyelem őt, mióta az eszemet tudom, és boldogan mondhatom, nagyon büszke vagyok rá mint játékos, apa, ember. Ő a példaképem és az egyik legtehetségesebb játékos, akit valaha láttam. Bízom benne, olyan jó teljesítményt nyújtunk majd együtt a DVSC-ben, mint gyerekkorunkban a grundon. Van bennünk egy természetes versengés, de soha nem rivalizáltunk egymással. Mindig kielemeztük a meccseinket, próbáltunk segíteni a másiknak. Az apukánk labdarúgóként és edzőként is nagyon tapasztalt, természetesen vele is folyamatosan kommunikálunk és jó tanácsokkal lát el minket, hisz páratlan a futballtudása – avatott be.

 

A csatár arról is mesélt, milyen célokkal vág bele a debreceni kalandba. – Az elsődleges, hogy jó teljesítménnyel segítsem a gárdát. Szeretném, ha a Loki visszakerülne a tabella azon fokára, amelyet megérdemel, ez viszont csak úgy kivitelezhető, ha elkezdjük nyerni a meccseket.

 

Végezetül a Loki-szurkolókhoz szólt: 

Üzenem a debreceni drukkereknek, hogy Magyarország legjobbjai közé tartoznak. Nagyon várom, hogy találkozzak velük, és közösen sok szép élménnyel gazdagodjunk. Azt megígérhetem, ennek érdekében személy szerint mindent megteszek a pályán, más út nem lehet a céljaink elérése érdekében.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában