2021.12.03. 11:14
Bondár Anna: nem akarok itt megállni, cél a TOP 50
Fotó: Tóth Imre
Évértékelő sajtótájékoztatót tartott a hajdúszoboszlói Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtárban Bondár Anna, a HSE kiváló teniszezője pénteken. A világranglista 91. sportolónő az eseményen felidézte a mögötte lévő, rendkívül sikeres évet. Megköszönte a város és az egyesület támogatását, hiszen ezek nélkül nem érhette volna el azokat az eredményeket amelyeknek köszönhetően jövőre az Ausztrál Open főtábláján indulhat majd.
– Kedden elkezdtem a felkészülést a következő szezonra, karácsonykor pedig már utazom ki Ausztráliába, ahol az Open előtt felkészülési jelleggel két tornán is elindulok valószínűleg. Nagyon szeretek azon a kontinensen teniszezni, már izgatottan várom a tornákat. Egyesben és párosban is tervezem az indulást, jelenleg páros partnert keresünk – mondta el Bondár Anna.
Az eseményen Bodó Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár kiemelte, hatalmas dolog, hogy ilyen sikeres sportolója van a városnak. – Anna már ilyen fiatalon komoly eredményeket ért el, a személyén keresztül Hajdúszoboszló még inkább ismert lesz a világban. A sportsikerek mellett az is kiemelendő, hogy emberként is egy kedves, nyitott személyiség, akinek mindenkihez van egy-két jó szava, habitusával példát mutat mindannyiunknak – hangsúlyozta.
Czeglédi Gyula polgármester nem titkolta, a városnak nagy lehetőséget kínál Bondár, hiszen személye nagy motivációt jelent a fiatalok számára is. A város első embere azt is elmondta, már zajlanak a tárgyalások arról, hogy a magyar éljátékos a gyógyfürdő reklámarca legyen.
Tumbász József szakosztályvezető felelevenítette, 2019-ben 6-8 fővel alakult meg a tenisz szakosztály, ám mára harminc taggal büszkélkedhetnek. – Tavaly egy hatos női tornát rendezett a HSE, ott tűnt fel Bondár Anna játéka nekünk, ezután kezdődtek meg az egyeztetések, és szerencsére összejött a megegyezés. Nagyszerű sportembert ismertek meg a személyében, aki minden labdáért hajt. Akkor Anna 273-ik volt, megbeszéltük, hogy mit lehetne tenni. Célul a 130-140-ig helyet tűztük meg 2021 végére, Anna valószínűleg nem figyelt, mert jelenleg a 91-ik – mosolygott Tumbász, aki azt is elmondta, a sportolónő többször is meglátogatta a szoboszlói gyerekek edzéseit, hogy motivációt adjon a kicsiknek.
A sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy Bánhegyi Zoltán a jövőben sajtóreferensként segíti Bondár Annát, míg Pataki Márk pedig a HSE tenisz szakosztályának szakmai vezetőjeként vesz részt a teniszező és az egyesület munkájában.
Pataki megköszönte a bizalmat, és ígérte, igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a munkájából. – Remek lehetőség ez számomra, szeretném a helyi teniszéletet is segíteni. Az országnak is nagy siker Anna remeklése, nagyon nehéz az az út amit bejárt. Sokan megpróbálják, de csak keveseknek sikerül – mondta el a szakmai vezető.
MSZ