labdarúgás

2021.10.20. 07:14

NB III.: az összes megyei csapat pályára lép szerdán

A kis Loki mérkőzését a DTV, a HSE összecsapását a szoboszlói tévé közvetíti élőben.

20210926 Hajdúszoboszló fotó: Tóth Imre TI Hajdú-Bihari Napló Hajdúszoboszlói SE - PUTNOK FC NBIII férfi labdarúgó mérkőzés.

Fotó: Napló-archív

Hétközi fordulót rendeznek a labdarúgó NB III.-ban. Ez pedig nem jelent mást, minthogy szerdán 13 órától pályán lesz a DVSC II., a DEAC és az Aqua-General Hajdúszobosz­ló SE is.

A DVSC második számú csapata a Dóczy József utcai Sportcampuson fogadja a Putnok együttesét. A kis Loki a 12. fordulóban a hétvégén Hidasnémetiben győzött 4–1-re, míg soros ellenfelük hazai környezetben játszott 1–1-es döntetlent a Tiszafüreddel. Szűcs Jánosék a tizedik helyen állnak jelenleg 15 ponttal, a Putnok pedig a tizenötödik helyen van 13 ponttal.

A DEAC együttese Békéscsabára látogat, ahol a lila-fehérek második számú gárdájával szállnak harcba a bajnoki pontokért. Sándor Tamásék a legutóbb elszenvedett 4–1-es vereségük ellenére is ott vannak az élmezőnyben, harmadik helyen tanyáznak jelenleg. A Békés megyeiek három ponttal és két hellyel vannak azonban tőlük lemaradva csak.

Az éppen a két csapat között helyet foglaló, vagyis negyedik helyen lévő hajdúszoboszlóiak – ahogy a két debreceni gárda is – szintén szerdán 13 órakor játszanak, ők hazai pályán fogadják az NB I.-et vezető kisvárdaiak második számú csapatát. A Szoboszló legutóbb 2–0-ra kapott ki a BKV-tól, míg a szabolcsiak 4–3-ra verték a Tiszaújvárost.

PI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában