szép volt!

2021.10.04. 13:46

Hatalmas siker: Arany Attila nyerte a kassai félmaratont!

Remek döntésnek bizonyult, hogy a korábban triatlonban is nagy sikereket elért sportoló kipróbálta magát a hosszútávfutásban is.

Fotó: Facebook / Arany Attila

Rövid időn belül újabb remek sikert ért el Arany Attila, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola (DSC-SI) versenyzője. Miután az Atlétikai Magyar Csapatbajnokságon a félmaratoni számában diadalmaskodott Universiade-indulást érő időeredménnyel, a hétvégén egy másik rangos nemzetközi versenyen sem talált legyőzőre. A cívisvárosi atléta Európa legrégebbi maratonja, a 98. alkalommal megrendezett Kassai Békemaraton félmaratoni távján állt rajthoz vasárnap, és a több mint 2000 résztvevőt felvonultató mezőnyben taktikus futással, nagy fölénnyel, 1:10:08-as idővel az első helyen szakította át a célszalagot.

Három másik versenyzővel már az elején elléptünk a mezőnytől, ám 9 kilométer után a többiek is leszakadtak, így a célig hátralévő 12 kilométert egyedül futottam le. Meleg volt a pályán, erős szembe széllel, és mivel nem volt lehetőség váltott futásra, azaz valakinek a szélárnyékába húzódni egy kis időre, elég megterhelő volt, de talán így még édesebb a siker

– tájékoztatta a Hajdú-bihari Naplót Arany Attila, akit korábban a triatlonban elért sikerei okán ismert a sportszerető közvélemény, ám a pandémia, valamint az egyetemi tanulmányai miatt a 23 esztendős sportoló jelenleg a hosszútávfutásra összpontosít, amely ahogy az eredmények mutatják, remek döntésnek bizonyult.

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában