visszatekintő

2021.10.03. 13:08

Bárány Donát szerint a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs elvesztése még inkább feltüzelte a Lokit

Forrtak az indulatok a szombat esti DVSC–MOL Fehérvár bajnoki alatt és után.

Fotó: Nemzeti Sport / Kovács Péter

Fotó: KOVACS PETER

Az 1–1-es eredményt hozó találkozó magyar szinten egy jó és látványos mérkőzést hozott, de történtek olyan események a pályán, amelyek még napokig témát szolgáltatnak majd a szurkolóknak. Az egyik a VAR, amely nemcsak több gólt vont vissza, hanem az utolsó pillanatokban egy igen véleményes tizenegyest is ítélt a javaslatára Vad II. István játékvezető, akit rengeteg kritika ért a lelátóról. A nézők sok döntésével nem értettek egyet, illetve a következetesség hiányát is számon kérték rajta. Természetesen az olaj a tűzre Dzsudzsák Balázs, a Loki csapatkapitányának első félidei kiállítása volt, onnantól kezdve még paprikásabbá vált a hangulat.

A több mint egy félidőt emberhátrányban játszó DVSC remekül küzdött, sokáig észre sem lehetett venni, hogy létszámhátrányban vannak Varga Józsefék, és a kilátogató nézők legnagyobb örömére a 85. percben Ugrai egy jogos tizenegyes után megszerezte a vezetést a Lokomotívnak (a büntető előkészítője a piros-fehérben most debütált válogatott támadó, Németh Krisztián volt, hiszen az ő lövésébe ért bele az ellenfél védője kézzel a tizenhatoson belül). Ám a hosszabbításban újra főszereplővé lépett elő a VAR és Vad II., a játékvezető Baráth Pétert látta szabálytalannak a debreceni kapu előtti kavarodásban, és a tizenegyest Kodro értékesítette.

A mérkőzésen 77 percig volt a pályán Bárány Donát, a piros-fehérek támadója szokásához híven rengeteget dolgozott mezőnyben, gólt is szerzett, amelyet les címén visszavontak.

Bárány Donát | Fotó: Nemzeti Sport / Kovács Péter

– Egy ki-ki meccset játszottunk, megvoltak a helyzeteink nekünk is, és a Fehérvárnak is – elevenítette fel a Hajdú-bihari Naplónak a fiatal csatár. – Az első félidő végén elveszítettük a csapatkapitányunkat, Dzsudzsák Balázst. Utána megpróbáltuk rendezni a sorokat a félidőben, szerintem ez sikerült is, és a jó eredményért mindenki beletette amit tudott, nagyon kihajtottuk magunkat. Balázs kiállítása után a dac is dolgozott bennünk, érte is küzdöttünk. Végig hatalmas küzdelem folyt a pályán, amely az emberhátrány miatt rengeteget kivett belőlünk. Belőlem annyira, hogy a már a 70. percben éreztem, két-három helyen is görcsöl a lábam. Az akaratunknak és a játékunk eredményeként a találkozó vége felé meg tudtuk szerezni a vezetést, viszont sajnos egy másik büntetővel a székesfehérváriak egyenlítettek.

- Egy erős Videotonnal osztoztunk meg a pontokon, bár az látszik, hogy egyelőre nem álltak össze. Még nem szereztek annyi pontot, amennyit ennyi mérkőzés után az előző idényekben, de szerintem jó játékosokból áll a gárda. Ehhez a feladathoz nőttünk mi fel, és úgy küzdöttünk, ahogy kell. Jó a csapategység nálunk, ezt főleg a szünet utáni futballunk mutatta meg. Óriási kontraszt volt a Kisvárda elleni második félidei játékunkhoz képest. Tudtuk, még egyszer nem fordulhat elő, hogy olyan rosszul játszunk, mint a szabolcsi gárda pályáján. Mindent kiadtunk magunkból a Fehérvár, sajnos nem lett belőle három pont, de a körülményeket figyelembe véve ez a meccs egy komoly pluszt jelenthet a továbbiakra nézve – nyilatkozta Bárány.

A válogatott világbajnoki selejtezője miatt most szünet lesz az OTP Bank Ligában, a Loki legközelebb október 17-én a Mezőkövesddel találkozik a bajnokságban.

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában