Hajrá!

2021.10.15. 10:49

Bajnoki pontokért szállnak harcba a DEAC csapatai

A mérkőzések zöme hazai pályán zajlik ezen a hétvégén.

A Debreceni Egyetem jégkorongcsapatára még két erdélyi Erste Liga-mérkőzés vár. A kosarasok a Körmendet, a labdarúgók a Kazincbarcikát fogadják. Itthon lépnek pályára férfi futsalosok és kézilabdázók is, míg a férfi röplabdázókra rendkívül nehéz meccs vár az Extraliga nyitó fordulójában – írja az unideb.hu.

Jégkorong

Sűrű a Debreceni Egyetem jégkorongcsapatának programja, hiszen egy hét alatt három Erste Liga-mérkőzést játszik Erdélyben. Csütörtökön Gyergyóban 3-2-es vereséget szenvedett az együttes, de pénteken Brassóban, majd vasárnap Csíkszeredában (mindkettő 17.30-kor kezdődik) lehet javítani.

– Jó mérkőzést játszottunk a Gyergyó ellen, volt sok helyzetünk, de sajnos csak két gólt tudtunk szerezni. A hazaiak utolsó találata előtt nagyot hibáztunk, meg kellett volna tartani a korongot, de nem sikerült. Nagyon nehéz, ha egy perccel a vége előtt kapsz egy gólt. Következik a Brassó, ami hasonlóan nehéz lesz. A helyzetkihasználáson javítanunk kell – jelentette ki David Musial vezetőedző.

Kosárlabda

Az Egis Körmend együttesét látják vendégül a DEAC kosárlabdázói az NB I/A 6. fordulójában. Az Oláh Gábor utcai csarnokban rendezendő találkozó 18 órakor kezdődik. A debreceni csapat jó rajtot vett a bajnokságban, hiszen az eddigi öt mérkőzéséből négyet megnyert, ennek köszönhetően a harmadik helyen áll.

Futsal

Pénteken 18 órakor a Nyírgyulaj gárdáját látják vendégül a DEAC férfi futsalosai az NB I. 8. fordulójában. Az összecsapás Harmati Tamás és Vass Ottó számára is pikánsnak ígérkezik, hiszen mindkét játékos a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiektől érkezett a nyári átigazolási időszakban. Utóbbi futsalos négy szezont húzott le a nyírgyulajiaknál, de a búcsú nem a tervei szerint alakult.

– Akik közel állnak hozzám, tudják, hogy milyen körülmények között kellett távoznom, ezért felemás érzésekkel várom az összecsapást. Nagy bizonyítási vágy dolgozik bennem, de nem akarok túlpörögni. A nyírgyulajiak stabil védekezésre építik a taktikájukat, ebből kifolyólag nehéz feladat lesz feltörni a hátsó alakzatukat. Az eladott labdáknál figyelnünk kell a gyors visszarendeződésre, mivel veszélyes kontrákat szoktak vezetni. Felemás teljesítményt nyújtottak ebben az idényben, bár minden meccsen partiban voltak az ellenfeleikkel. Szerintem a szurkolók jó iramú meccset láthatnak majd, amelyen szeretnénk megszerezni a három pontot – nyilatkozta Vass Ottó.

Labdarúgás

A Debreceni Egyetem labdarúgói legutóbb döntetlent játszottak az NB III. Keleti csoportjában bajnoki címre is esélyes Hajdúszoboszló vendégeként, most pedig egy újabb feljutásra pályázó ellenfél következik: vasárnap 13 órakor az előző szezonban még a másodosztályban szereplő Kazincbarcika látogat a DEAC Sportcampusra.

– Nem ígérkezik könnyű feladatnak a három pont megszerzése, de bízunk benne, hogy sikerülni fog. Sejthető volt, hogy a barcikaiak a kiesés után olyan keretet raknak össze, amelynek reális esélye lesz a feljutásra. Remek hangulatban készülünk a rangadóra, bár ezzel mostanság nincs probléma, hiszen jönnek az eredmények, valamint többször látványos játékkal rukkoltunk elő. A sérülések nem könnyítik meg az életünket, de a kidőlő játékosokat megfelelően sikerült pótolnunk – mutatott rá a DEAC támadója, Bereczki Dániel.

Kézilabda

Egy hét szünet után ismét bajnokit játszik a DEAC kézilabdacsapata az NB I/B-ben. Négy forduló alatt egyetlen mérkőzést sem sikerült megnyernie a hajdúságiaknak, így a szombati, FTC U21-es csapata elleni találkozón (amit a DESOK-ban rendeznek 17 órától) kötelező a győzelem, hiszen a szezon előtt a felsőház elérését tűzték ki célul.

Röplabda

Megkezdi az Extraliga küzdelmeit a DEAC férfi röplabdacsapata. A nyitó fordulóban nem akármilyen ellenfélhez látogatnak a mieink, hiszen a címvédő Pénzügyőr otthonában lépnek pályára. A Kőér utcai sportcsarnokban vasárnap 18 órakor rendezendő találkozón a tisztes helytállásban bíznak Fodor Antal tanítványai.

– Úgy gondolom, a Pénzügyőr ebben a szezonban is a bajnokság egyik élcsapata lesz, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ismét aranyérmet szerez. Vetélytársunk keretében átlagon felüli képességekkel rendelkező játékosok szerepelnek, akik folyamatosan képesek a stabil teljesítményre. A papírforma alapján nincs reális esélyünk a győzelemre, de abban bízom, hogy meg tudjuk nehezíteni a hazaiak dolgát. Nagyon örülnék, ha esetleg egy szettet sikerülne ellopnunk – nyilatkozta Fodor Antal vezetőedző.

A lányok vasárnap 17 órakor a listavezető TFSE otthonában vendégszerepelnek az NB II.-es bajnokságban.

Borítókép: A DEAC kosarasai az Egis Körmendet fogadják

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában