Szeretnék egy olyan sportszerbrandet kiépíteni, amire igazán büszkék lehetünk

Szeptember elején jelentős támogató szerződést írt alá a DVSC és hazánk egyik legnagyobb, kondiparkok gyártásával foglalkoztató cége, a BeStrong. Ennek apropóján adott Katona Zoltán tulajdonos interjút, melyben számos érdekességről lebbenti fel a fátylat a sportban is otthonosan mozgó üzletember.

Ötmillió forinttal indít jótékonysági akciót – közölte, mielőtt leültünk beszélgetni. Kifejtené, miről van szó?

Nemrég egy sajtótájékoztatón írtuk alá a szponzori szerződést a DVSC-vel, és az erről szóló tudósításokra sok hozzászólás érkezett a Facebookon. Sokan jegyezték meg, hogy miért nem az egészségügynek megy ez a pénz. Jogos az igény. Erről beszélgettünk Mikhárdi Sándorral, a DEAC létesítményigazgatójával, akinek a felesége a gyerekklinikán dolgozik, és oda is jól jönne a támogatás. Ezért ötmillió forintot felajánlok a Debreceni Klinikai Központ Gyermekklinika intenzív osztályának alapítványa, a „Segíts, hogy segíthessünk” javára, és szeretném, ha ebből széles körű összefogás születne, és sokan adakoznának, természetesen mindenki a lehetőségéhez mérten, akár ötszáz vagy ezer forinttal is, azok is, akik a magyar egészségügy helyzetéért aggódnak a Facebook-kommentekben.

Nemes gesztus, de egyáltalán miért foglalkozik a kommentelőkkel?

Nem foglalkozom, nem is érdekel a Facebook, nem is vagyok regisztrálva, ahogyan az Instagramon és a többi közösségi portálon sem, ez a világ tőlem távol áll, jobban szeretem személyesen megélni a kapcsolatokat. Csak ezúttal annyi negatív komment érkezett, hogy a híre eljutott hozzám is.

Ha facebookos lenne, akkor tudná, hogy most éppen mindenki vírus- és oltásszakértő, ugyanakkor tízmillió egészségügy-miniszter és pénzügyminiszter országa is vagyunk, mindenki tudja, hol a pénz helye, és el is tudja költeni. A másét.

Igen, szerintem is, minden pluszpénznek jó helye lenne az egészségügyben, a pedagógusok zsebében vagy éppen a rendőrökében. Az ország három alappillére az egészségügy, az oktatás és a közbiztonság – ennek a három területnek lényegesen több forrást kéne biztosítani, tudom. Én azonban a piacból élek, nekem a reklámlehetőségeket kell keresni, bár számomra is fontos az egészségügy. Már hogyne lenne, amikor sporteszközöket gyártunk. Lételemünk az egészséges életmódra és a rendszeres mozgás fontosságára való felhívás, a prevenció. Ezen túl pedig több mint száz alkalmazott után fizetünk társadalombiztosítást…

Még a gyár köré is sportcentrumot épített Pallagon.

Még az út elején járunk, de ha egyszer elkészül, valóban szép lesz. Elkészült egy nagypályás, műfüves futballpálya, most épül az öltözőegyüttes, és még további pályákat, illetve fedett csarnokot tervezünk építeni, ehhez megvásároltam a szükséges területet a pallagi üzemünk mellett.

Továbbá az általunk készített sporteszközökből építünk egy nagy sportparkot, de a legkisebbek számára játszótérről is gondoskodunk, és ami a legfontosabb: mindezt megnyitjuk a nagyközönség számára is. Ezt egyfajta küldetésnek tekintjük, mert életfilozófiánk, hogy a közösségért is tenni kell, nem csak a saját magunk szórakoztatásáért.

A magyar szokás szerint a legtöbb esetben elhallgatják a szponzori összegeket! Miért hozta nyilvánosságra azt, hogy 110 milliót ad idén a DVSC-nek?

Nem én közöltem, hanem a DVSC, de nincsen semmi bajom ezzel. Eleve nem is gondoltam, hogy ezt titkolni kéne bárki előtt is. Nekem világos a célom: a vállalkozásomat akarom még szélesebb körben ismertté tenni. Mi a sportban élünk és dolgozunk, sportszereket állítunk elő. Fiatal cég a miénk, fiatal sportmárkával, a BeStronggal, szükségünk van a reklámra ahhoz, hogy a piacon sikeresek legyünk, és a vállalkozás fenn tudjon maradni, a munkásoknak fizetést tudjunk adni. Debreceniek vagyunk, ki mással kötnénk szponzori szerződést, mint a DVSC-vel? Reméljük, mindkét fél számára gyümölcsöző lesz a kapcsolat hosszabb távon is.

Mint az egyik főszponzor, a Loki eddigi NB I.-es teljesítményéről mi a véleménye?

Régi vágású magyar futballszurkolóként akkor vagyok elégedett, ha magyar srácokat látok a pályán. A DVSC, azt hiszem, elöl jár a saját nevelésű játékosok alkalmazásában.

A kérdés a teljesítményre vonatkozott…

Külföldön voltam, csak az Újpest elleni mérkőzést láttam, illetve a ZTE elleni találkozó egy részét. Mit mondhatnék? Remélem, rövid távon is javul a helyzet, mert abban biztos vagyok, hogy hosszabb távon jobb lesz!

A nulláról épített fel egy prosperáló céget, amely immár a tengerentúlon is terjeszkedik. Emlékszik, mikor látott először sporteszközt?

Nekünk gyerekkorunkban Nádudvaron a temetőárok volt a pályánk, két téglából csináltunk kaput, és reggeltől estig fociztunk. A sport így aztán mindig meghatározó volt az életemben, de végérvényesen a testnevelő tanári szak elvégzése után köteleztem el magam. A tanárképző főiskola után rögtön edzősködni kezdtem, gyerekekkel foglalkoztam éveken át. Akkoriban nem volt megfelelő felszerelés, nem voltak edzéseszközök, mert nem lehetett kapni, jobb híján innen-onnan próbáltunk útfestő bójákat szerezni. Amikor kijutottam külföldre, láttam, hogy sokkal motiválóbb a gyerekek számára, ha a szükséges edzéseszközök – mez, bója, gát, kiskapu stb. – rendelkezésre állnak, és ott jött az ötlet, hogy sportboltot nyitok Debrecenben, ahol sportágspecifikus felszereléseket is meg lehet majd vásárolni. A nagybátyám kölcsönéből ezt meg tudtam valósítani, és ez volt az első üzleti vállalkozásom.

Ez mind szép, de egy sportbolt és egy száz embert foglalkoztató sportszergyár között van „némi” különbség.

Az ember mindig jobbra és többre törekszik. Sokat jártam külföldön, sokat láttam és tapasztaltam, onnan szereztem az inspirációkat.

A szabadtéri kondipark ötlete esetleg valamelyik amerikai börtönből származik? A hollywoodi filmekben látjuk, hogy a börtön udvarán gyúrnak a rossz arcú bűnözők.

Nem ültem Amerikában börtönben, remélem, nem is fogok, szabadtéri kondiparkot először Ausztráliában láttam 15 évvel ezelőtt. Egyszerű, mégis nagyszerű – gondoltam akkor, és rögtön kezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy erre Magyarországon is nagy igény lenne.

Jól gondolta, ma már – hacsak nem esik az eső – Debrecenben nagy a forgalom a kondiparkjaiban, legyenek azok bárhol a városban.

Ha nem én, akkor előbb-utóbb valaki úgyis behozta volna Magyarországra. Vagyis már itt volt, mert a játszótereken, az erdei iskolában azért találtunk különböző eszközöket. Mi csak adtunk hozzá egy koncepciót, esztétikus és biztonságos külsőt, így alakult ki az általános kondipark, amit azóta is folyamatosan fejlesztünk. Most már azon is dolgozunk, hogy sportágspecifikus parkokat hozunk létre, ami már saját találmány, és komoly igény mutatkozik iránta, nem csak a hazai piacon.

Az Egyesült Államokban is terjeszkedik. A fitnesz hazájában labdába tud rúgni egy magyar?

Többször jártam Amerikában, láttam a rossz pályákat a köztereken, és amikor hazajöttem, mindig azt mondtam a kollégáknak, hogy mi hozzájuk képest űrhajót gyártunk.

Az övék minőségben és esztétikailag is mesze elmarad a miénktől, minden szempontból sokkal jobbak a mi kondiparkjaink, így szinte kínálta magát a lehetőség, hogy próbáljuk ki magunkat azon az óriási piacon. Floridában építünk egy üzemet, már közel járunk a megvalósításhoz. Az amerikainak is a debreceni cég lesz a tulajdonosa, és továbbra is itthon gyártunk szinte mindent. Ott egy festő- és összeszerelő-műhelyt, valamint egy gumiszőnyeggyártó üzemet építünk.

Itthon van még egyáltalán település, amelynek nincs kondiparkja közterületen?

Itthon is van még munka bőven szerencsére. Európában tizenöt országba szállítunk, de Dél-Afrikából és Tanzániából is van megrendelésünk, a viszonteladóink köre is folyamatosan bővül.

Felmérték, mennyi kondiparkra van még szükség itthon?

Erre csak azt tudom válaszolni, hogy szerintem sportlétesítményből semennyi nem elég.

Ön már a saját csapatának, a BeStrongnak az oszlopos tagja a labdarúgó megye II.-ben, de mindenki DEAC-osként ismeri. A szíve még dobog az egyetemi klubért?

A DEAC mindig is a szívem csücske lesz. 1993-ban kerültem oda, 25 évet töltöttem el fekete-fehérben, játékosként, edzőként, szakosztályvezetőként, támogatóként. Büszkén mondhatom, az én ötletem volt, hogy a DEAC indítson labdarúgó-utánpótlást, és néhány évig vezettem is, de egy idő után – szerencsére – olyan fejlődésen ment keresztül a klub, hogy a munka főállású vezetőt kívánt. Ma pedig örömmel látom, hogy hová fejlődött a DEAC.

A világrekorder Madar Csabát is soraiban tudó BeStrong futballcsapata üde színfolt a debreceni sportpalettán. Milyen gondolat hívta életre?

Öreg DEAC-osok, vagy olyan fiatalok, akik a munkájuk révén nem tudnak rendszeresen edzésre járni – gondoltuk, nem vesszük el a lehetőséget azok elől, akik több időt és energiát tudnak a futballra áldozni. Ezért három éve megalapítottuk a BeStrong csapatát, amely tavasszal feljutott a megyei II.-be, de folyamatosan bővült a létszám, egy másik csapat iránt is komoly igény mutatkozott, ezért immár egy megye III.-as gárdát is indítunk. Saját pályánk van, és amint említettem, komoly fejlesztés előtt állunk. A csúcs már közel van, egy stabil megye I.-es csapat kialakítása a célunk – egy kicsi, családias hangulatú klub felépítése korszerű infrastruktúrával.

Utánpótlásbázist is építenek. Nemes vállalás, de mindenki edzőhiányról panaszkodik…

Mi megoldjuk házon belül, beiskolázzuk azokat a fiatalokat, akiknek vannak edzői ambíciói, valamint a külföldi kapcsolataink révén nem lesz hiány a szakmai útmutatásból, anyagokból.

Dzsudzsák Balázs régi tanítványa – esetleg neki is lesz köze a BeStronghoz?

Balázzsal emberileg azóta is nagyon jó kapcsolatot ápolok, hogy utánpótlásedzője voltam, úgy gondolom, hogy nekünk a jövőben lesznek közös ügyeink.

A BeStrong pallagi pályája az első Magyarországon, ahol tilos szotyizni?

Azt nem tudtuk kiírni, hogy „Kérjük, kulturáltan szotyizz, ne köpd be a szotyihéjat a játéktérre, mert a műfüvön a szotyihéj nem bomlik le, és nagyon nehéz takarítani!”, ezért az utasítást „lebutítottuk”. Egy rendezett környezetet szeretnénk kialakítani, de természetesen nem szólunk, ha valaki szotyizik, és nem köpködi szét a szotyihéjat, hanem összegyűjti, majd a kukába dobja.

Ötvenhárom évesen még mindig aktív labdarúgó. Mi hajtja?

A játék szeretete. Számomra a megye III.-ban is ugyanolyan nagyszerű élmény focizni, mint magasabb osztályban. Húsz éve elértem ezt a szintet, azaz kellően lelassultam, de legalább ezt folyamatosan tartom, és számomra minden játékperc öröm, semmihez sem hasonlítható. A csapattársaim egy része kollégám is, a meccs előtt is, után is van mit megbeszélni, ezen találkozások hangulata is élményszámba megy. Először ’86-os korosztályú csapatot edzettem, közülük többen csapattársaim, de az még súlyosabb, hogy legutóbb 2002-es korosztályom volt, és már közülük is van itt játékos, velem egy csapatban. Még néhány évet adok magamnak, mert focizni egyébként is élvezet, de ha ezt barátokkal teszi az embert, akkor különösen az.

A lelki szemei előtt milyennek látja a mesterművét tíz év múlva?

Szeretnék egy olyan sportszerbrandet kiépíteni, amire igazán büszkék lehetünk. Szeretném, ha tíz év múlva is magam mellett tudnám a kollégáimat, akikkel együtt kezdtük ezt a vállalkozást, és reményeim szerint addigra Pallagon egy olyan sportcentrum épül ki, amely nemcsak az egyesületünket szolgálja ki, hanem a nagyközönséget is.

Cs. Bereczki Attila