Olimpián segédkezik és olykor bútort szerel az egykori cselgáncsozó

Nem tudom, sejti-e valaki, milyen messze van Babarcszőlős Tokiótól. Megmondom. Pontosan 9245,4 kilométerre. Oda-vissza 18 490 kilométer, s ha ezt a távolságot egy hónapon belül kétszer kell megtenni, akkor közel harminchétezer kilométert, azaz 23 ezer mérföldet tudhat le a gyarló ember a levegőben, a távolságok ugyanis légvonalban értendők. És hogy miért a dél-baranyai, 80 fős település a kiindulópont, alant kiderül.

Egykori debreceni olimpiai bronzérmes, helyi politikus, volt igazgató él ugyanis a dallamos nevű falucskában. Csősz Imre biztos jól szerel is, mert nem hallottam semmilyen puffogást, mint anno 1992-ben Barcelonában, amikor a tatamihoz vágta +95 kilóban a bolgár Damjan Stoikovot. – 23 éves voltam és nagyon élveztem az olimpiát – kezdte a kölcsönös köszöngetések után. – Igazán fel sem fogtam, hogy egy ilyen versenyen vagyok. Fantasztikusan éreztem magam, a világ legjobb sportolóit láthattam és egyet-kettőt le is győztem. Eszembe sem jutott akkor, hogy több mint egy évtizede dzsúdózom. Más világ volt. Ma már tízmilliókat kapnak a győztesek és a helyezettek, hadd tegyem hozzá, meg is érdemlik. Engem Barcelona után fogadott az akkori polgármester, az asztalon volt négyféle üdítő, abból lehetett választani. Ott, abban a pillanatban is az jutott eszembe, kinek vagy kiknek köszönjem meg a sikereket. A DSI-ben kezdtem, majd 1983-ban jött a Debreceni Dózsa és végül '97-ben a Fun Budo SE – mondta. De hogy mostanában mit csinál, arra azt válaszolta, hogy keresi a csillag csavarhúzót, meg egy imbuszkulcsot, mert rakja össze a bútort.

Mi a helyzet manapság?

– Ma is imádom a cselgáncsot, szerencsére ott lehetek a nemzetközi körforgásban. Debrecenre mindig jó szívvel gondolok. Két cikluson át, 2002–2010-ig ültem a városi képviselő-testületben, négy évig voltam az Ifjúsági Ház igazgatója, csináltunk egy 400 négyzetméteres, rugós tatamival ellátott termet az Oláh Gábor utcán, szóval ott van a kezem nyoma a cívis cselgáncs fejlesztésében – mondta, majd a Naplónak azt is hozzátette, nagyon jólesik, hogy számítanak rá a világszövetségnél is. – Felemelő, hogy benne lehetek az elit vérkeringésében. Mindent csinálok: szállást intézek, odafigyelek az étkezésekre, jelen vagyok a mérlegelésnél, ellenőrzöm – többek között – a higiénés körülményeket és ha valami olyat látok, ami nem a küzdőtérre való, ami nincs benne a szabálykönyvben, szólok, illetve reggelente én indítom a versenyt – mondta.

Tokióban a tízszeres világbajnok, háromszoros olimpiai aranyérmes francia Teddy Riner is azonnal reagált elmondása szerint az egyik kérésére. – Japán amúgy is különleges miliő, ami a cselgáncsot illeti: világelsők, versenyzőik mindent ennek rendelnek alá. A mieinkre sem lehetett panasz odakint. Pupp Réka ötödik helye és Tóth Krisztián bronz­érme különösen felemelő érzés volt. A dzsúdó őshazájában egy honfitársam állt a dobogón, nincs ennél szebb dolog – vélekedett Csősz Imre. Végül arról beszélt a legendás cselgáncsozó, hogy utazik a paralimpiára is, ahol a látássérültekre külön is oda kell figyelniük. És mit csinál, ha annak is vége? – Befejezem a hálószoba berendezését. Nem egyszerű, de ha kell, ipponnal megoldom – mondta.

Weisz György

Borítókép: Csősz Imrére az olimpián és a paralimpián is fontos szerep hárult, illetve hárul