Röplabda

2021.08.23. 20:07

Hazai győzelem az Eötvös Kupán

Itthon tartotta a serleget az Eötvös DSE együttese a 25. terem Eötvös Kupa röplabdatornán.

Strandröplabdával kezdődött szerdán Európa egyik legnagyobb seregszemléje, amely terem röplabdával folytatódott és háromnapos küzdelem után hétfő délután ért véget. A terem Eötvös Kupán három napon át küzdöttek a csapatok a minél jobb helyezésekért, az első napon a debreceni helyszíneken kívül Derecskén, Hajdúböszörményben és Püspökladányban is. Sikerült ismét jó mezőnyt összehozni, hiszen a lányoknál több olyan csapat nevezett, amelyek korábban már nyertek Eötvös Kupát, vagy az élmezőnyben végeztek. Közülük a vajdasági Kikinda; a kassai GT12, a regnáló amatőr diákolimpiai bajnok Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és a legutóbb harmadik Eötvös DSE is éremesélyesnek számított – számolt be portálunknak Szombathy András, a Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség elnöke.

Az első játéknapon hét csoport mérkőzéseire került sor. A csoportok első két helyezettjei jutottak a felsőházba, ahol a csoportelsők a csoportmásodikokkal keresztjátékot játszottak. A vasárnapi nap zárásaként a csapatok felvonultak a DEMKI Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Házban. A hölgyeknél a csoportelsők mindannyian nagy különbséggel győztek a csoportmásodikok ellen, így a legjobb négy közé a Tiszaújváros, az OK „KI-0230” Kikinda és az Eötvös DSE U17-es, valamint U19-es csapata jutott. A sors szeszélye folytán a döntőbe jutásért egymás ellen játszott a házigazdák két együttese, ahol az U19-es gárda 2:0-ra nyert. A másik ágon a kikindaiak fektették két vállra a Tiszaújvárost. A zárónap „eötvösös” örömünneppé vált, hiszen először az Eötvös DSE U17-esei megnyerték a bronzéremet, majd az U19-esek játszhattak az aranyéremért. Érdekesség, hogy a két döntős klub Eötvös Kupa-története hasonló, hiszen a kikindaiak is több érmet nyertek már, sőt 2011-ben tornát nyertek a magyar válogatott előtt. Az Eötvös SE az utóbbi élvekben többször volt második, Eötvös Kupát legutóbb 2005-ben nyert szintén a magyar válogatott előtt.

A mostani döntő is nagyon izgalmas volt. Az Eötvös DSE nyerte az első szettet, de a magassági fölényben lévő vajdaságiak kiegyenlítettek. A döntő szettben a jobban küzdő házigazdák megérdemelten lettek kupagyőztesek.

Végeredmény – lányok

1. Eötvös DSE U19 (Magyarország)

2. OK „KI 0230” Kikinda „A” (Szerbia)

3. Eötvös DSE U17 (Magyarország)

4. Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium (Magyarország)

5. Gymnázium Trebisovska 12, Kosice (Szlovákia)

6. HTE (Magyarország)

7. OK „KI 0230” Kikinda „B” (Szerbia)

8. DEAC „B” (Magyarország)

9. Újfehértói SK (Magyarország)

10. Eötvös DSE „V” (Magyarország)

11. DEAC „A” (Magyarország)

12. Kunhegyes

13. Szent László Gimnázium, Debrecen (Magyarország)

14. Eötvös DSE U15 (Magyarország)

15. Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI (Magyarország)

16. UKS San Lesko (Lengyelország)

A fiúknál még többen jelentkeztek a kupagyőzelemre. A magyar gyermek válogatott, a MEAFC és a felvidéki Komarno két csapattal indult, de a DEAC, a Kazincbarcika, a spanyol VK Caravaca és az LPS Bihorul Oradea is esélyesnek számított. Sok izgalmas találkozó után az alábbi helyezésekért adta át a kupákat, érmeket és a különdíjakat Tóth Lajos, Püspökladány polgármestere.

Végeredmény – fiúk

1. VK Spartak UJS Komarno „A” (Szlovákia)

2. Vegyész RC Kazincbarcika

3. DEAC (Magyarország)

4. LPS Bihorul Oradea (Románia)

5. VK Caravaca (Spanyolország)

6. MEAFC „A” (Magyarország)

7. Magyar gyermek válogatott Fehér

8. Újfehértói SK (Magyarország)

9. Magyar gyermek válogatott Piros

10. MEAFC „B” (Magyarország)

11. Tálent SE (Magyarország)

12. VK Spartak UJS Komarno „B” (Szlovákia)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában