újra húzták a gázt

2021.07.10. 19:36

Nagyszerű hangulat, szép idő és brit győzelem a debreceni salakversenyen

Népes közönség gyűlt össze a Gázvezeték utcai stadionban szombaton délután a páros Európa-bajnoki elődöntőre.

Fotó: Kiss Annamarie

Kezdésképpen felvonult a hét csapat összesen 15 versenyzője – Nagy-Britannia három, míg a többiek két-két pilótával álltak fel. A verseny előtti napokban derült ki, hogy Oroszország visszalép az indulástól, ezért két magyar páros is rajthoz állt, Kovács Roland és Magosi Norbert Magyarország, Fazekas Dennis és Milan Manev pedig a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) képviseletében. A futamokon az első helyezett 3, a második 2, a harmadik pedig 1 pontot kapott, és a csapattársak pontjai összeadódtak.

Az első két futamon mind a két magyar páros bemutatkozott – egy-egy pontot szerezve –, Fazekas Dennisék a dánok, Kovács Rolandék pedig a szlovákok ellen. Az első két fordulót követően a dánok két kettős győzelemmel vezették a versenyt, őket követték a britek és az ukránok. A MAMS párosa hat ponttal állt a holtversenyben a negyedik helyen Szlovákiával, Magyarország csapata pedig – a hollandokkal egyetemben – két pontot gyűjtött, így holtversenyben az utolsó pozícióban állt. A rövid szünetben a debreceni klasszist, Adorján Zoltánt szólaltatta meg egy rövid interjú erejéig a helyi műsorközlő, de az éles szeműek egy másik legendás vaspapucsost is kiszúrhattak a versenyen, Tihanyi Sándor ugyanis az egyik pályakarbantartó járművet vezette.

A továbbiakban is magabiztosan versenyeztek a dánok, akik négy kört követően a megszerezhető pontok közül csupán egyet hullajtottak el, így 19-cel vezettek. A második helyen továbbra is a brit trió tanyázott 17 egységgel, az aktuális dobogó alsó fokán pedig Ukrajna és Szlovákia álltak 14 ponttal. A MAMS-ot képviselő Fazekas-Manev duó 8 pontot gyűjtött, a negyedik forduló utolsó futamán pedig hatalmas küzdelemben – Kovács a második, Magosi pedig az utolsó pillanatokban a harmadik helyet megszerezve – egyaránt 3-3 pontot gyűjtött a holland és a magyar együttes, így fej-fej mellett haladva hat egységgel várták az utolsó két kört.

A folytatásban a MAMS párosa okozott hatalmas meglepetést, hiszen öt pontot szereztek a jóval esélyesebbnek tartott ukránokkal szemben, akik ezzel ki is szálltak a dobogóért vívott harcból. A döntőnek is beillő ütközetet a britek nyerték a dánokkal szemben, így teljesen fej-fej mellett haladtak franciaországi Eb-döntő felé. Ezt követően pedig jött a magyar házi csata, ahol a rajtot kiválóan elkapva végig vezetett és nyert is a Magosi-Kovács páros.

Az utolsó körben a két, végig élbolyban lévő nemzet bebiztosította a döntőbe jutást, a debreceni páros Európa-bajnoki elődöntőt Nagy-Britannia nyerte, és Dánia lett a második, így ők mehetnek majd Franciaországba.

Bakos Attila

A Gázvezeték utcai páros Európa-bajnoki elődöntő végeredménye

1. Nagy-Britannia 27 pont

2. Dánia 23

3. Szlovákia 21

4. Ukrajna 18

5. MAMS 14

6. Magyarország 12

7. Hollandia 11

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában