salakmotor

2021.07.09. 16:59

A hazai pályában bízva: két magyar csapatnak is szurkolhatunk a Gázvezeték utcán

Nagy izgalmakat ígér a páros Európa-bajnoki elődöntő debreceni versenye.

Fotó: Kiss Annamarie

Erre garancia a startlista, hiszen olyan sztárok húzzák majd a gázt a Perényi Pál Salakmotor Stadionban, mint a szlovák Grand Prix-menő Martin Vaculik, vagy az angol Chris Harris, aki korábban szintén nyert már GP-futamot. De ne feledkezzünk meg a magyarokról sem, hiszen hazánkat két csapat is képviseli a cívisvárosban: Kovács Roland és Magosi Norbert Magyarország, míg Fazekas Dennis és Milan Manev a MAMS (Magyar Motorsport Szövetség) égisze alatt fog versenyezni. Ez azért fordulhatott elő, mert a versenyen eredetileg hét nemzet – magyar, dán, szlovák, holland, brit, ukrán és orosz – vaspapucsosai indultak volna, ám az oroszok hétfőn visszaléptek, nehéz helyzetbe hozva a szervezőket, akik az illetékesekkel karöltve keresték a megoldást a mezőny feltöltésére. Mivel több ország szövetsége eltiltást kapott az elmúlt években, ezért ők eleve nem indíthattak csapatot, míg más nemzetek a rövid határidőre hivatkozva utasították el a felkérést a részvételre, ezért az a döntés született, hogy a MAMS indít még egy alakulatot a viadalon, így hét csapat, 21 futamban dönti el a fináléba jutás kérdését.

Egy futamban egyszerre két ország versenyzői vannak a pályán, és a csapattagok együtt küzdenek a másik nemzet pilótái ellen. A pontozás ugyanaz, mint egy hagyományos versenyél, azaz hármat kap az első helyezett, kettőt a második, és egyet a harmadik. Mivel páros versenyzésről van szó, a két rider szerzett pontjai összeadódnak a futamokon belül, tehát az ideális az első két hely megszerzése, mert az öt egységet jelent.

A debreceni verseny első és második helyezett csapata bejut a franciaországi Maconban rendezendő fináléba, ahol a tervek szerint a házigazda franciák mellett a cseh, lengyel, lett és az olasz párossal küzdhetnek meg a bajnoki trófeáért.

Kovács Rolandnak, a rendező SpeedWolf Debrecen Speedway Team pilótájának abszolúte hazai pálya Gázvezeték utcai ovál, de Magosi Norbert, a klub másik vaspapucsosa is rengetegszer húzta már a Hajdúságban a gázt. A két pilóta múlt héten Szlovákiában, Zsarnovicén szórta a salakot, szombaton a Barátság Kupán, vasárnap pedig a Szlovák-Szlovén-Magyar Egyéni Bajnokság 2. fordulóján vettek részt inkább kevesebb, mint több sikerrel. A Hajdú-bihari Napló Kovácsot kérdezte a tapasztalatokról, és arról, mire számít szombaton.

Kovács Roland | Fotó: Kiss Annamarie

– Két hete Szlovéniában az utolsó futam utolsó körében a fő blokkom megadta magát, így szerelőhöz kellett vinni – kezdte korábbról a debreceni vaspapucsos. – Először azt hittük, hogy kisebb a probléma, de amikor szétszedték, kiderült, nagy a baj. Baráth Norbertnek köszönhetően sikerült egy másik erőforrást vásárolni az elmúlt hétvégére, de az sajnos nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A vasárnapi versenyen így azzal a blokkal álltam rajthoz, amelyet a márciusi bajnoki fordulóban is használtam.

„Csütörtökre viszont kész lettek a javítással, így reményeim szerint szombaton már ismét a kedvenc blokkom dorombol majd a vasban.”

Kemény a mezőny, mindent megteszünk azért, hogy ne valljunk szégyent. Míg az ellenfelek jó része sok versenykilométeren van már túl, addig nekem ebben az évben eddig négy versenyem volt, Magosi Norbi a múlt hétvégén indult először, majd meglátjuk, ez mire lesz elég. Nyilván a pályaismeret mellettünk szól, de például Vaculik hozzánk képest más ligában húzza a gázt, és Chris Harrist sem kell bemutatni a motorsport kedvelőinek. A másik britet, Adam Ellist még nem ismertem, amikor először versenyeztünk, de már akkor feltűnt, hogy száll, mint a rakéta. A másik magyar csapat indulása külön pikantériát ad a történteknek, remélhetőleg minél több pontot tudnak majd rabolni az ellenfelektől – nyilatkozta Kovács Roland.

A páros Európa-bajnoki elődöntő szombaton 16 órától kezdődik a Perényi Pál Salakmotor Stadionban.

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában