17 mérkőzésen 42 pontot gyűjtöttek

2021.04.29. 13:22

Fülöp Diána: baráti kapcsolatot ápolok a játékosaimmal

A tréner biztos abban, hogy a következő szezonban is nagy célokért fog küzdeni a debreceni csapat.

Forrás: Égerházi Péter

A DLA-DEAC bajnoki ezüstérmes U16-os lánycsapat tagjai szívből szeretik a labdarúgást, és a pályán kívül is megtalálták a közös hangot, szívesen töltik együtt szabadidejüket. Az egytől egyig kitűnő primadonnákból Fülöp Diána faragott nagybetűs csapatot, aki jelenleg is aktív játékosként hamar közös nevezőre került tanítványaival – olvasható a klub honlapján.

– Szezon közben vettem át a csapatot, így nem volt könnyű dolgom, de gyakorlatilag napok alatt egy hullámhosszra kerültünk a lányokkal – fogalmazott a fiatal tréner, aki köszönetet mondott azért, hogy a játékosok nyíltan álltak hozzá és kölcsönösen megadták egymásnak a kellő tiszteletet. – Két nappal azután, hogy Debrecenben kezdtem edzősködni, már mérkőzést játszott a csapat, de a lányok részletesen elmagyarázták, hogy az elődömmel milyen taktikai utasítások szerint játszottak, amihez igazodva alakítottam ki a saját elképzeléseimet. Jól esett a lelkemnek, hogy őszintén örültek, amikor kiderült, a bajnokság végéig mellettük maradok, s bár láttam rajtuk, szeretnének bizonyítani nekem, arra kértem őket, elsősorban önmaguknak igyekezzenek megfelelni. A kezdetekben kifejezetten gyér edzéslátogatottságot feltornáztuk, az utóbbi hetekben senki nem hiányzott a foglalkozásokról. Széles mosollyal, olykor önfeledt nevetés közepette végzik a gyakorlatokat a lányok, hiszen hozzám hasonlóan szerelmesek a sportágba, s egymással is jól kijönnek. Nem titok, baráti kapcsolatot ápolok a játékosaimmal, bármilyen problémával bátran megkereshetnek, de a közvetlen hangnem ellenére természetesen vannak elvárásaim, amiket a szezon során maximálisan teljesített a csapat – fogalmazott.

Fülöp Diána tanítványai 17 mérkőzésen 42 pontot gyűjtöttek, így második helyen zárták a pontvadászatot.

Az edző szerint a bajnok Gyulai Amazonoknál is erősebb a csapat, így megérdemelten került a debreceniek nyakába az ezüstérem. – A szezon első felében Gyula mellett Békéscsabán is dolgoztam, így két vetélytársnál is beleláthattam a szakmai munkába, ennek ismeretében pedig bizton állíthatom, hogy Debrecen mára a női labdarúgás hazai fellegvárai közé emelkedett. Minden itt pallérozódó játékos kimondottan tehetséges, az én feladatom csupán annyi volt, hogy egységet teremtsek a sokféleségben, s megtanuljanak egymásért küzdeni a lányok. A gyulaiak ellen hajrágóllal szenvedtünk fájó vereséget, ám nem tört meg a csapat lendülete, küzdöttünk tovább az ezüstéremért, a Szolnok elleni győztes rangadón pedig visszaadta Fortuna, amit korábban elvett a lányoktól – közölte. Hozzátette, a nehéz helyzetekben összetartott a társaság, az eleinte félénkebb játékosok is bátran kieresztik most már a hangjukat az öltözőben.

Fülöp Diána szerint ebben nagy szerepe van annak, hogy személyében női edzője van a csapatnak.

A következő hetekben az ünneplésé és a pihenésé lesz a főszerep. – A korlátozások figyelembevételével mindenképpen szeretnénk egy kisebb ünnepséget tartani, a lányok ugyanis megérdemlik, hogy a kemény szezon végén felszabadultan ünnepelhessenek. Több meghatározó játékos is kiöregszik, így magasabb korosztályokban folytatják majd pályafutásukat, de szívből remélem, hogy a jövőben lesz még lehetőségünk együtt dolgozni. Szerencsére egy nagyon erős mag marad az U16-os együttesben, ahová továbbra is szeretettel várjuk a futballozni vágyó lányokat, hiszen folyamatosan szeretnénk szélesíteni a tömegbázist – tudatta.

A tréner biztos abban, hogy a következő szezonban is nagy célokért fog küzdeni a csapat. Hozzátette, Debrecenben minden körülmény adott a folyamatos fejlődéshez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában