Nehéz meccs lesz

2021.04.29. 15:20

Bravúrra készülnek a debreceni futsalosok

Szombathelyre utaznak.

Forrás: deac.hu

A DEAC férfi futsalosai a Veszprém legyőzésével óriási lépést tettek a bronzmeccs felé pénteken. Elek Gergő csapata jelenleg a harmadik helyen áll, ezt a pozíciót az éllovas Haladás otthonában lehetne stabilizálni. A pontszerzés viszont nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen a szombathelyiek parádés szezont futnak, az alapszakaszt megnyerték, a rájátszásban pedig eddig csak egyszer szenvedtek vereséget – olvasható a deac.hu-n.

– Ha minden igaz, a Haladásban meghatározó játékosok nem léphetnek pályára, ennek ellenére nagyon nehéz dolgunk lesz – szögezte le Dobi Attila, a DEAC 24 éves kapusa. – Bravúrnak számítana, ha ponttal vagy pontokkal gazdagodnánk, de azt

megígérhetem, hogy nem feltartott kézzel lépünk pályára.

A szombathelyieknél minőségi futsalosok szerepelnek, emellett profi körülmények között dolgozhatnak, ezzel magyarázható, hogy kiemelkednek a mezőnyből az újfaluiakkal együtt. A veszprémiek ellen kellő agresszivitás jellemzett bennünket, hasonló mentalitásra lesz szükség holnap is. Jó lenne, ha megtartanánk aktuális pozíciónkat a felsőház végéig, hiszen ebben az esetben a bronzéremért zajló párharcban nálunk lenne a pályaelőny – mutatott rá Dobi Attila, akitől megtudtuk, már csütörtökön útnak indultak Vas megyébe. A kapus a Veszprémmel vívott bajnoki során nem töltött sok időt a játéktéren, ám 4-1-es állásnál kifogta Pál Patrik hatosát, ami kulcsmomentumnak számított. A találkozót végül 5-2-re nyert meg a DEAC.

– Amikor odaálltam a hatmétereshez, tudtam, hogy védeni fogok, biztos voltam magamban. Örülök, hogy ezzel a hárítással hozzá tudtam járulni a diadalhoz. A büntetőknél rendre én szoktam lehetőséghez jutni, ami azzal is magyarázható, hogy nagyobb termetű vagyok, így a kapuból többet takarok, emellett jó hatékonysággal hárítok ezekben a helyzetekben. Szoktam figyelni az ellenfél játékosainak a mozgását, de a hatosoknál például nagyon sok gondolkodási időm nincs, inkább a megérzésemre hagyatkozhatok” – zárta mondandóját Dobi Attila.

Futsal NB I felsőház 7. forduló

Haladás VSE-DEAC

2021. 04. 30. (péntek) 18:30, Haladás Sportcsarnok

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában