múlt, jelen és jövő

2021.02.18. 13:32

Pozitívan látják a jövőt a DVSC bokszszakosztályánál

Arról érdeklődtünk, hogy mi a helyzet helyi és országos szinten a sportággal.

20200203 Debrecen fotó: Matey István MI Hajdú-Bihari Napló 64. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny - 1. nap.

Fotó: illusztráció / Napló-archív

A 65. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny után kerestük meg a DVSC bokszklubját, hogy miként értékelnék az év eleji megmérettetést, illetve, hogy mi a tervük a jövőt illetően.

„A Bocskai mezőnye, ahogy minden évben, úgy idén is rendkívül erős volt, jó nevű bokszolók küzdöttek egymással Európa egyik legrangosabb tornájának bajnoki címéért”

– mondta a Hajdú-bihari Naplónak Szabó Sándor, a klub elnöke. – Büszkék vagyunk a verseny kapcsán Komjáti Andrásra, aki nálunk kezdte elsajátítani az ökölvívás alapjait. Külön öröm, hogy továbbra is működik a hajdúhadházi bázisunk, s örömmel jelenthetem, hogy pár hónapja ismét el tudtuk kezdeni a munkát Debrecenben is.

Egy új élet hajnalán?!

– A cívisvárosban márciustól decemberig nem tudtunk edzéslehetőséget biztosítani sportolóinknak terem hiányában. A várostól azonban év végén kaptunk a Jánosi utcán egy termet, amit felújíttattam, s újra szép jövő állhat a debreceni tehetségek előtt, köszönet érte a megyeszékhelynek – fogalmazta meg gondolatait a klubvezető. Szabó Sándor arról is beszélt, hogy a stábtagok között továbbra is ott van Tivadar Lajos és Szabó Sándor mint edzők, valamint Szabó Ildikó erőnléti edző is, s immáron 30 öklöző is alkotja az egyre csak bővülő keretet.

Bizakodva tekinthetnek tehát a bokszszerető hajdúságiak a jövőbe a DVSC kapcsán.

„Az ország legjobb edzőit foglalkoztattuk, gondolok itt Deél Istvánra vagy éppen Somlai Miklósra. Szeretném, ha 1–2 éven belül ismét az élen járnánk mindenben.”

A debreceni bokszegyesület elnöke az országos bizottságnak is a tagja, s elmondta, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökével azon dolgoznak folyamatosan, hogy minden rendben legyen a sportágban országos szinten. Mint megtudtuk tőle, újra van régiós rendszer, ennek köszönhetően pedig újra lehetnek edzőtáborok, s számára is tetszetős módon folyhat a munka.

A DVSC-vel kapcsolatban az is bizakodásra adhat okot, hogy decemberben a klub színeiben lett magyar bajnok Komjáti András, újra belendült az utánpótlás, s az elnök is abszolút pozitívan mesélte el a klub jelenlegi helyzetét.

Palánki István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában