2021.02.23. 16:44
Idén is megtartották a futónapot a Bocskai-dandárnál
A Nemzetközi Katonai Sporttanács futónapjához az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái is csatlakoztak február 18-án.
Fotó: Facebook / MH 5. Bocskai István Lövészdandár
A Nemzetközi Katonai Sporttanács (Counsil International du Sport Militarie − CISM) 2006 óta minden évben megrendezi hagyományos, CISM Run Day elnevezésű futóversenyét a CISM tagországok részvételével, amelyhez ebben ez évben is csatlakoztak a Magyar Honvédség katonái.
A dandár honlapja rámutat: a járványügyi rendszabályokat betartva közel százan futottak a Debrecenben és Hódmezővásárhelyen megtartott eseményen. A távot ténylegesen teljesítők száma ennél magasabb, hiszen „online” is részt teljesíthették a távot a jelentkezők, a futás igazolásának későbbi bemutatásával.
A Nemzetközi Katonai Sporttanács elnevezésű kezdeményezés 1948-ban született meg Franciaországban, alapítója Henri Debrus volt, aki francia, belga, holland, dán és luxemburgi katonák bevonásával hozta létre a „Counsil International du Sport Militarie” nevű szervezetet azzal a céllal, hogy a világháborúkat követően a sporton keresztül népszerűsítsék a békét a nemzetek hadseregei között.