fotókkal, videóval

2021.02.16. 11:03

Már nem Kondás Elemér a vezetőedző, új szakmai stábbal folytatja a Loki

Huszti Szabolcs és Toldi Gábor vette át a stafétát, a döntésről sajtótájékoztatón számolt be a klub kedd délelőtt a Nagyerdei Stadionban.

Fotó: Kiss Annamarie

Keddtől Huszti Szabolcs irányítja a Loki szakmai munkáját. Segítője Toldi Gábor, a teljes szakmai stáb kialakítása a következő hetekben várható.

Huszti Szabolcs, a DVSC új vezetőedzője első mondataiban elmondta, hogy szeretné megköszönni a vezetőségnek, hogy rájuk bízták egy ilyen patinás, dicső múlttal rendelkező klubnak a kispadját.

Fotó: Kiss Annamarie

– A célok adottak, rövid távon: feljutni az NB I.-be, valamint egy közönségszórakoztató, támadófutballal előállni. Bátor döntést tett a DVSC, én pedig ezt a bátorságot szeretném átültetni a játékba minél előbb – mondta. Lapunknak azt is elárulta a példás nemzetközi múlttal rendelkező 51-szeres magyar válogatott, hogy a Loki keretét megfelelőnek érzi arra, hogy feljussanak az első osztályba, s átigazolásokról leginkább majd nyáron lehet szó.

Az új vezetőedző elmondta, hogy domináló játékot vár a fiúktól, és mindent megtesz azért, hogy NB I.-es legyen a következő szezonban a DVSC, méghozzá tetszetős játékkal. Új rendszerben (4-2-3-1) és új felfogásban fogja pályára küldeni a Lokomotívot.

Toldi Gábor lesz Huszti Szabolcs közvetlen segítője, a pályaedző. Futballistakorában megfordult a Videotonban, a Gázszer FC-ben, edzőként pedig talán a csákvári munkásságára lehet emlékezni, gólgazdag csapatot rakott össze ugyanis a kis településen. – Debrecenről eszembe jut a cívisváros, a Nagytemplom, az egyetem, a Tankcsapda és persze leginkább a 7-szeres magyar bajnok, a Loki – mondta.

Huszti Szabolcs tavaly nyáron fejezte be pályafutását a MOL Fehérvár FC színeiben, szeptemberben lett a klub sporttanácsadója, de november végén távozott a csaoattól. Toldi Gábort ugyanakkor jól ismeri, mivel amíg a Fehérvárnál dolgozott, az NB III.-ban szereplő második csapat vezetőedzőjének munkáját is segítette – írja az MTI.

A korábbi 51-szeres válogatott Huszti Szabolcs Toldi Gábor nevében is megköszönte, hogy a klub bizalmat szavazott nekik. Tisztában van vele, bátor elhatározás volt őket kinevezni, ám mint elmondta, igyekeznek tettekkel igazolni, hogy jó döntés született. – Amikor másfél éve megsérültem, tudatosan készültem az edzői pályára. Azt gondolom, hogy a játékosként szerzett tapasztalataim által előnyöm van a többi szakvezetőhöz képest, ezt szeretném is átadni a játékosoknak – mondta az M1 aktuális csatornán Huszti.

Az újdonsült vezetőedző kiemelte, játékosként és magánemberként is megalkuvást nem tűrő, céltudatos makacsság jellemezte, azt várja, hogy a DVSC futballistái is hasonlóan gondolkozzanak.

„Nem szeretném felforgatni a csapatot, folyamatában szeretném csepegtetni azokat a dolgokat, amivel eredményesek lehetünk.”

Biztos vagyok abban, hogy az elején sok hiba lesz a játékunkban, de az új játékstílus nem mehet az eredmény rovására, mert a közeli célunk, hogy azonnal visszajussunk az NB I.-be – fogalmazott Huszti Szabolcs. A vezetőedző elmondta, a horvát Niko Kovactól tanult a legtöbbet, és az az elvárása, hogy a Debrecen kényszerítse rá az akaratát az ellenfelekre.

Fotó: Kiss Annamarie

Arra is kitért a szakember, hogy rendkívül kulturált közönség áll a csapat mögött, és óriási dolognak és lehetőségnek érzi, hogy ebben a közegben alkothat, ehhez a családhoz tartozhat. Végül ezzel zárta: – Azon fogunk dolgozni nap mint nap, hogy szép és összeszedett játékkal visszakerüljön a helyére a piros-fehér alakulat, az NB I.-be.

A megújulás útján

„Az eddigi szakmai stáb félig ugyan megfelelt a céloknak, vezetjük a tabellát, de úgy éreztük, hogy eljött a váltás ideje a töretlen fejlődés érdekében”

– kezdte gondolatait Tőzsér Dániel. – A DVSC-hez méltó játékkal szeretnénk előrukkolni, ami egy szemre is tetszetős, támadószellemű futball. Huszti Szabolcsnak rendkívül jól cseng a neve, nem kell hozzáfűzni semmit ahhoz, amit elért a külföldi karrierje során. Jó vezetőről van szó, aki 100 százalékos bizalmat élvez a vezetés részéről. A sportigazgató a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy

a két szakemberrel fél plusz kétéves szerződést kötött a DVSC.

– Debrecenben már a nyáron elkezdődött egy innováció, s most ennek a folytatásához erre a lépésre szükség volt – fejezte be gondolatait Tőzsér.

Fotó: Kiss Annamarie

Az eseményen Kósa Lajos, a DVSC Egyesület elnöke felidézte a klubnál a nyártól végbement eseményeket és felvázolta a klub céljait.

– A Gyirmót elleni vereségtől függetlenül ülünk itt. Amennyiben nyerünk a kisalföldiek ellen, akkor is léptünk volna. Aki látta a Lokit játszani az elmúlt időszakban, az nem biztos, hogy meglepődött a döntésen. Mi egy szerethető, helyi identitással rendelkező, jó közösséget alkotó futballcsapatot szeretnénk Debrecenben, amely a pályán nyújtott játékot tekintve az ország egyik meghatározó együttese lesz – mondta el az országgyűlési képviselő.

PI

Kapcsolódó cikkek:

https://haon.hu/sport/helyi-sport/szabo-peter-az-edzovaltasrol-ki-akartunk-szakadni-a-megszokott-kozegbol-5006854/

https://haon.hu/sport/helyi-sport/dvsc-megszolalt-az-uj-edzoparos-5006950/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában