Eb-selejtező

2020.12.10. 10:44

Futsalválogatott: érvényesült a papírforma

Trencsényi János szerint a második félidőben már egész bátor játékot mutatott a válogatott.

20191203 Veszprém Magyarország - Oroszország válogatott felkészülési futsal mérkőzés a Március 15. Sportcsarnokban A képen: Abramovics, Szergej (14 - fehér mezben) Dávid Richárd (2 - piros mezben) Miklós Tamás (14 - piros mezben) Horváth Norbert (4 - piros mezben) Bagirov, Arcer (13 - fehér mezben) Fotó: Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Nemzeti Sport-archív

A magyar futsalválogatott lejátszotta első Eb-selejtezőjét. A világelitbe tartozó Kazahsztán ellen 5–0-s vereséget szenvedett a koronavírus által megtizedelt nemzeti gárda. A kazahok az első félidőben kíméletlenül kihasználták az összeszokottság hiányából adódó hibákat és a szünetre 4–0-s előnyre tettek szert. A második játékrészben bátrabban futsaloztak a mieink, több lehetőség is adódott előttük, viszont nem sikerült betalálni. A találkozó után a magyar válogatott egykori csapatkapitányát, az MVFC Berettyóújfalu pályaedzőjét, Trencsényi Jánost kérte meg a Napló, hogy értékeljen. – Nagyjából azt kaptam, amit vártam. A kazahok természetesen nagyon erősek, de szerintem mi is nagyon jó úton járunk. Több meghatározó játékos is hiányzott, a mostani csapatból sokan kevesebb szerephez jutottak eddig. Az első percekben jól tartották magukat a fiúk, aztán egyre inkább jött ránk az ellenfél. Sajnos a félidei 4–0 teljesen reális eredmény, a szünet után viszont egészen kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Talán a hazaiak sem támadtak akkora elánnal, mint a találkozó elején. Ettől függetlenül tartottuk a labdát, és néhány bátrabb összjátékot is lehetett látni a második félidőben – mondta a szakember. A hajdú-bihari klubokból a DEAC-tól Faragó Lajos, Siska Gergő, Szentes-Bíró Tamás és Tóth Attila, illetve az MVFC-ből Mezei Dávid és Horváth Norbert tartottak a kerettel.

Ciprusra utazik a Mezei-Vill

A magyar válogatotton kívül azonban klubcsapatáért is izgulhatott szerdán Trencsényi János, hiszen szerda délután kisorsolták a futsal Bajnokok Ligája legjobb 32 közötti párosításait. Ezúttal a berettyóújfalui együttes az Omonia Nicosia csapatát kapta ellenfeléül, mivel a ciprusi gárdát húzták ki először a kalapból, ezért az MVFC – az előző körhöz hasonlóan – ismét idegenben kényszerül kiharcolni majd a továbbjutást januárban. – Azt hiszem, hogy látatlanban örülhetünk az Omoniának. Ciprus talán válogatott szinten a leg­gyengébb azok közül, akiket kaphattunk volna. Sajnos az viszont megint nem jött össze, hogy itthon játszunk, pedig nagyon szerettük volna. Megint utaznunk kell, ami ebben a helyzetben nem egyszerű, ezt már az előző fordulóban is megtapasztalták a többiek, amikor Georgiába mentek – mondta az MVFC pályaedzője.

Bakos Attila

Borítókép: Horváth Norbert (piros 4) és Siska Gergő (piros 14) is a népes hajdú-bihari különítmény tagjai

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában