LABDARÚGÁS

2020.09.27. 19:46

Nem szakadt meg a rossz széria

A Debreceni Egyetem labdarúgócsapata az NB II. 10. fordulójában Szegeden vendégeskedett. Balogh Pál legénységnek ezúttal sem sikerült a pontszerzés házon kívül, a Tisza-parti együttes 2-1-re diadalmaskodott.

Fotó: deac.hu

A DEAC kapuját vasárnap Szabados István őrizte, emellett ebben a szezonban először került a kezdőbe Gyönyörű Gergő. A héten érkezett Nikitscher Tamás a kispadon kezdte az összecsapást, a középpályást a második félidőben küldte pályára a szakmai stáb. A szegediek a válogatott szünet után lendületbe jöttek, ezt tükrözi, hogy a legutóbbi két meccsüket behúzták – írja a deac.hu.

Hazai szempontból kiválóan kezdődött a találkozó, hiszen az első percben egy szöglet után Jovanovics tekert középre, Moga fejesét nem tudta hárítani Szabados. A folytatásban Spitzmüller beíveléséről alig maradt le Damásdi. Kicsit később újra Damásdi került főszerepbe, a lövését Varga bravúrral hatástalanította. A második félidő első nagyobb lehetősége Dobronoky előtt adódott, de Szabados eszén nem tudott túljárni. A 68. minutumban megduplázta a Szeged az előnyét, Dobos beadását követően Germán bólintott a debreceni kapuba. A végig aktívan futballozó Damásdi a 84. percben gólpasszal jelentkezett, a támadás végén Belényesi tette fel az i-re a pontot. A hátralévő időben már nem sikerült újra betalálni, így idegenben még mindig nem tudott pontot szerezni a DEAC.

Spitzmüllerék a következő játéknapon a Békéscsabát látják vendégül, az összecsapás október 4-én 15 órakor kezdődik.

SZEGED-CSANÁD GA–DEBRECENI EAC 2–1 (1–0)

Szeged, Szent Gellért Fórum, 1000 néző. Játékvezető: Nagy Róbert.

Szeged-Csanád GA: Varga B. – Ódor, Szilvási, Moga, Mohl – Jovanovics, Oláh G. – Dobronoky (Gréczi, 54.), Germán, Dobos Á. (Simon Á., 91.) – Takács T. (Bitó, 73.). Vezetőedző: dr. Dobos Barna

Debreceni EAC: Szabados – Sándor, Belényesi, Nagy Z., Balogh K. (Karikás, 77.) – Székely (Nikitscher, 60.), Spitzmüller, Takács P., Gyönyörű – Damásdi A., Burai (Urbin, 79.). Vezetőedző: Balogh Pál

Gólszerzők: Moga (1.), Germán (68.), ill. Belényesi (84.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában