labdarúgás

2020.08.30. 19:35

A DEAC kétgólos hátrányból állt fel és győzte le a Győri ETO csapatát – fotókkal

Drámai fordítás történt a Nagyerdei Stadionban.

Fotó: Kovács Péter

A DEAC a Győr labdarúgó csapatát fogadta az NB II. 7. fordulójában. A zöld fehérek mindössze három ponttal előzték meg az egyetemi alakulatot a tabellán, így nagy adok-kapokra lehetett számítani. A kéthetes szünet előtt ráadásul mindkét gárda célja egyértelműen a győzelem volt, a gyengébb augusztusi kezdés kozmetikázására. A Győr két gólos előnyre tett szert az első félidőben, ám hatalmas csata végén az egyetemi alakulat örülhetett, nagyszerű második félidőt produkálva 3-2-re fordítottak.

Gyenge teljesítmény

A csapatok kifejezetten rossz első negyedórát produkáltak. Helyzet sehol sem alakult ki, inkább a fizikai kontaktoké volt a főszerep. A nagy harc végül eredményt hozott: a tizenötödik percben a semmiből jutott tizenegyeshez a Győr csapata. Sándor Tamás buktatta ellenfelét a tizenhatoson belül, amiért sárga lapban is részesült. A büntetőt Priskin Tamás kíméletlenül bombázta a léc alá. A gól sem paprikázta fel jobban a nagy hőségben játszó együtteseket, kifejezett helyzet az első félóra végéig nem jött össze egyik félnek sem. Ekkor Damásdi cselezgetett a szélen, ám beadásáról lemaradt a berobbanó Burai Erik. A harminckettedik percben aztán Acsádi védett nagyot egy szabadrúgást követően. Úgy tűnt felpörögnek a csapatok a szünet előtt, a hazaiak bánatára azonban a 35. percben ismét a Győr örülhetett. Egy jó kiugratást követően Májer Milán lőtt a kapuba. A fekete-fehérek ráadásul a támadás előtt sérülést szenvedő Sigér Ákost is elveszítették, helyére kényszerű csereként Nagy Krisztián állt be. A negyvenedik percben Takács hatalmas lövése szinte szétforgácsolta a kapufát, a kipattanóra azonban Urbin nem tudott odaérni. A félidő legvégén Balogh szabadrúgásból ívelt középre, ám a Gundel-Takácsról kipattanó labda szintén nem talált DEAC játékost.

Óriási fordítás

A második félidőre hatalmas lendülettel jött ki a DEAC. A 46. percben Sándor beadásából Urbin gyönyörűen tekert a hosszú sarokba, az egyetemi alakulat ezzel szépíteni tudott. Az ötvenedik percben remek támadás után ismét veszélyeztettek a fekete-fehérek: Damásdi tekert kapura, ám Gundel-Takács védeni tudott. A hetvenedik percben Takács lőtt távolról, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt, sőt, Vashkebát ki is állította kezezésért. A büntetőt az azt kiharcoló Takács Péter értékesítette. A hetvenhetedik percben ismét a középpályás próbálkozott, harminc méterről sistergős lövése ismét a kapufán csattant. Egy perccel később Rezes fejelt a kapu mellé. A DEAC nyomását nem bírta emberhátrányban az ETO, az egyetemi alakulat pedig egy Nagy-Urbin összjáték után megfordította az állást. A nyolcvanhatodik percben egy megpattanó labdát Priskin pár méterről bombázott kapura, ám Acsádi Bence reflexmozdulattal hárítani tudott. A mérkőzés végén a játékvezető még egy győrit kiállított, így kilenc emberrel fejezték be a zöld fehérek. A DEAC győzelemmel vonulhat a kéthetes szünetre.

Fotó: Kovács Péter

PSZ

A tények

Debreceni EAC –ETO FC Győr 3–2 (0–2)

Merkantil Bank Liga, 7. forduló

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 596 néző. Vezeti: Rúsz Márton

DEAC: Acsádi B. – Sándor T., Szabó K., Belényesi Cs., Balogh K. – Spitzmüller I. Sigér Á. (Nagy K. 37.), Takács P. (Soltész J. 87.)– Burai E., Damásdi A. (Rezes L. 60.), Urbin P. Vezetőedző: Balogh Pál

Győr: Gundel-Takács B. – Kovács K., Vári B., Lipták Z., Temesvári A. – Bagi I. (Berki I. 68.), Vashkeba V., Májer M., Kerkez M. (Sipőcz B. 86.), Vankó I. (Szimcso V. 55.) – Priskin T. Vezetőedző: Király József

Gól: Priskin T. (16.) Májer M. (35.) Urbin (46.) Takács P. (72.) Nagy K. (80.)

Sárga lap: Sándor T. (15.) Urbin (41.) Takács P. (65.) Vashkeba V. (66., 70.) Berki I. (83.)

Piros lap: Vashkeba V. (70.) Vári B. (90.)

Mesterszemmel

Király József: Az első félidőben rendben volt a játékunk, 2-0-ás vezetéssel mentünk az öltözőbe, ahol megbeszéltük, úgy kell játszaniuk, hogy 15-20 percig ne kapjunk gólt. Ehhez képest az ellenfél a 46. percben szépített. Ez őket feldobta, minket lebénított, átvették a játék irányítását, mi pedig futottunk az események után, jött a büntető, majd a kiállítások.

Balogh Pál: Az első félidőben sem volt probléma a játékunkkal, a vendégcsapat helyzet nélkül vezetett 2-0-ra. A második játékrészben sikerült a kishitűségünket levetkőznünk. Fontos volt, hogy gyorsan tudtunk szépíteni. A második félidőt végig kontrolláltuk. Olyan győzelem volt, amiből erőt meríthetnek a srácok, és elhiszik azt, hogy tudunk futballozni és nem lehetetlen semmi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában