Labdarúgás

2020.01.18. 08:38

Bizakodnak, de türelmet kérnek a szurkolóktól

Többek között Szima Gábort és Vitelki Zoltánt is kérdezhették a debreceni drukkerek.

Fotó: Molnár Péter

Szurkolói ankétot tartott a DVSC labdarúgócsapata péntek délután a Nagyerdei Stadionban található Red&White-ban. Az eseményen a DVSC elnöke, Szima Gábor, cégvezetője, dr. Róka Géza, vezetőedzője, Vitelki Zoltán, két asszisztensedzője, Kriston István és Igor Bogdanovics, kapusedzője, Erdélyi Miklós, erőnléti edzője, Száraz Ádám, videóelemzője, Cserháti Levente, valamint a játékosok közül Tőzsér Dániel, Bódi Ádám, és a saját nevelésű, utánpótlás-válogatott Baráth Péter vett részt.

Bemutatkoztak

Kezdésként egy filmet tekinthettek meg az összegyűlt szimpatizánsok a DVSC legszebb tavalyi góljaiból. Ezt követően Jeney Domokos marketingvezető bemutatta az asztalnál helyet foglalókat, majd Róka Géza és Szima Gábor értékelte röviden az elmúlt esztendőt. A többségi tulajdonos elmondta, a jól indult nyári nemzetközi kupaszereplés után a bajnokság harmadik fordulójában valami megtört a csapatnál, amelyből már nem igazán tudott kijönni az együttes. Herczeg András decemberben lemondott, ez vezetett az edzőváltáshoz.

A két beszédet követően a megjelent játékosok és az új szakmai stáb tagjai mondtak pár szót, kiderült, Vitelki Zoltán, és a pályaedző Kriston István is nagy lehetőségnek tartja, hogy a Debrecennél dolgozhat. Az este folyamán a legnagyobb tapsot kapó Igor Bogdanovics elmondása szerint úgy érzi, a játékosok elfogadták, és azt látja a labdarúgókon, mindenki meg akarja mutatni magát az új szakvezetőknek.

Három kapussal

Erdélyi Miklós kapusedző ismertette a halőrök helyzetét, kiderült, Tomas Kosiczky az ujjával bajlódik, de Nagy Sándor és Hrabina Alex egészséges, a tavasszal hármójukra számít a klub az első osztályú küzdelmekben. Ez azt jelenti, hogy Kovács Péter, valamint Szabados István más együttesnél kölcsönben tölti majd az elkövetkező hónapokat.

Száraz Ádám erőnléti edző kijelentette, a fizikai felkészítés jól sikerült, az Újpest ellen a játékosok már 100 százalékos állapotban lesznek. A fiatal, sajátnevelésű Baráth Péter a beilleszkedésről szólt és reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb bemutatkozhat a DVSC-ben tétmérkőzésen is.

A rutint a Loki két meghatározó játékosa, Bódi Ádám és Tőzsér Dániel képviselte az eseményen. Utóbbi elmondta, hétfőn nagy valószínűséggel megműtik, de nem is az ő személye a fontos, hanem az, hogy a csapat minél jobban szereplejen a tavasszal. A kijelentése második részével Bódi is egyetértett, aki azt kérte a szurkolóktól, hogy legyenek türelemmel és buzdítsák a gárdát, mert csak együtt tudnak kikecmeregni ebből a számára is szokatlan alsóházi pozícióból.

Agresszív Lokit akar látni

Az ankét legérdekesebb része a szurkolói kérdezz-felelek volt, a legtöbb kérdést Szima Gábor, és Vitelki Zoltán kapta. A szakvezetőnél leginkább arról érdeklődtek, hogy milyen futball szeretne játszatni a DVSC-vel és mennyi pontot remél az első mérkőzéseken. Válaszában leszögezte, ő sosem pontokban, hanem csakis győzelmekben gondolkodik.

– Egy domináns, magasan és agresszíven letámadó, kreatívan támadó Debrecent akarok a pályán látni, amely mindig a győzelemre törekszik. Ugyanakkor a futballban benne van, hogy ez nem mindig valósul meg, előfordul, hogy az ellenfélnek sikerül ráerőltetni az akaratát a másik félre. Lesznek olyan periódusai a mérkőzéseknek, amikor nem alkalmazzuk majd a feltolt védekezést, mert nem szeretnénk, hogy a futballisták idő előtt elkészüljenek az erejükkel – mondta el Vitelki.

Jó döntés volt

Természetesen a legtöbben Szima Gábortól kérdeztek, a klub többségi tulajdonosa becsülettel állta a sarat, nem tért ki egy kérdés elől sem a válaszaival. Kiemelte, két dologra büszke, a DVSC sportsikereikre és arra, hogy a klub mindig stabil lábakon állt.

– A költségvetésünk évek óta 1,2 milliárd forint körül van, ha nem érkezik tőkeerős befektető, szponzor, ezt a klub nem tudja növelni. A 2019-es gazdasági évet 31-40 millió forintos nyereséggel zártuk, de a Debrecen nem a gazdasági sikerekért, hanem a sportsikerekért létezett. A Loki azt az utat választotta, hogy fiatal magyar játéksokkal dolgozik, főleg debreceni nevelésű futballistákban gondolkozik, ez a jövőben sem változik. A télen két játékost szeretnénk igazolni, a tárgyalások folynak, remélem hamarosan konkrét eredményekről is be tudunk számolni.

Természetesen nem zárkózunk el külföldi labdarúgók szerződtetésétől sem, de mostantól még körültekintőbben fogjuk kiválasztani őket. Az edzéseken végzett munkát látva biztos vagyok benne, Vitelki Zoltán és a stábja a tavasszal be fogja bizonyítani, hogy jó döntés volt rájuk bízni a DVSC felkészítését – zárta mondandóját Szima Gábor.

Az ankét végén a szurkolók biztató tapssal búcsúztatták a játékosokat és a stábot, majd lehetőség nyílt közös fényképek készítésére a megjelentekkel.

MSZ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában