sportlövészet

2019.12.18. 13:49

Eddigi legjobb évüket zárták a debreceni lövészek

Pető László remek versenyeredményekről és egy komoly fejlesztésről számolt be.

Fotó: Debreceni Lövészsuli Sport Egyesület

Négy versenyen voltak érdekeltek a Debreceni Lövészsuli Sport Egyesület (DLSE) ifjú növendékei az elmúlt hetekben. Ebből hármat egy hétvége alatt, és egy helyszínen bonyolítottak le: Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezték meg a serdülő országos bajnokságot, a KSI Postaverseny országos döntőjét, valamint a MEFOB-ot. Egy héttel rá, december 7-én Székesfehérváron tartották meg a Diákolimpia országos döntőjét.

– A fiatalok remek eredményeket értek el, szépen fejlődnek. Nagyon jó évet zártunk, ez volt az eddigi legjobb esztendőnk – mondta el lapunknak Pető László, a DLSE vezetője, aki egy másik jó hírről is beszámolt. – Az Emberi Erőforrások Minisztériumával már a szerződéskötés fázisában vagyunk azzal kapcsolatban, hogy az egész Domb utca alatti lőterünk elektronikus lőtáblával lesz felszerelve, mindez tizenöt millióba kerül. Óriási lépés ez számunkra, hiszen a fejlesztésnek hála nagy volumenű versenyeket rendezhetünk a jövőben, illetve különböző válogatottak számára tarthatunk edzőtáborokat – részletezte a korábbi olimpikon lövész, aki nemrégiben bronz fokozatú elismerő oklevelet vehetett át dr. Simicskó István elnöktől a Honvédelmi Sportszövetségért nyújtott kimagasló munkájáért.

HBN

Eredmények

Serdülő ob

Résztvevők a DLSE-ből:

Pető Boglárka, Pető László junior, Reisz Enikő, Tóth Balázs, Rádai Soma, Busi Bálint, Bánfi György

Dobogósok:

2.: Reisz Enikő légpisztoly 20 lövés

3.: Pető Boglárka légpisztoly 40 lövés

3.: légpisztoly 40 lövéses fiú csapat (Busi Bálint, Tóth Balázs, Rádai Soma)

KSI Postaverseny országos döntő

Résztvevők a DLSE-ből:

Pető Boglárka, Pető László junior, Reisz Enikő, Tóth Balázs, Orbán Martin

Dobogós:

3.: Reisz Enikő légpisztoly 20 lövés

MEFOB

A DE hallgatói:

Polgár János, Pető Réka, Gyetkó Rebeka, Pál Bence, Madarász Fábián, Csercsa Norbert, Huszár Zoltán, Hajdu Patrik, Szalai László

Dobogósok:

1.: Hajdu Patrik, 3.: Madarász Fábián légpisztoly 20 lövés egyéni férfi, amatőr

2.: Polgár János légpisztoly 60 lövés egyéni férfi, versenyengedélyes

1.: légpisztoly 20 lövés mix csapat (Hajdu Patrik, Madarász Fábián, Pál Bence)

3.: légpuska 20 lövés mix csapat (Huszár Zoltán, Hajdu Patrik, Szalai László)

Diákolimpia országos döntő

Résztvevők a DLSE-ből:

Pető Boglárka, Reisz Enikő, Tóth Balázs, Rádai Soma, Busi Bálint, Orvos Tamás, Orbán Martin, Kacsurják Gréta Mercédesz, Takács Tünde, Papik Roland, Tóth Balázs, Lajtai Levente, Vajda Boglárka

Dobogósok:

2.: Tóth Balázs, 3.: Rádai Soma légpisztoly 20 lövés

2.: Vágner Lara légpuska 20 lövésben (Berettyóújfalu)

Borítókép: Pető László (balra) elismerést vehetett át dr. Simicskó István elnöktől

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában