kézilabda

2019.11.09. 17:13

Nagy lépést tett a Loki a csoportkör felé

Második félidei jó játékával magabiztos győzelmet aratott a Debrecen az EHF-kupa selejtezőben, és ezzel jó helyzetből várhatja a visszavágót.

Fotó: Matey István

A szerb Jagodinát fogadta a DVSC Schaeffler az EHF-kupa selejtezőjének harmadik fordulójában szombat délután a Hódosban. A telt ház előtt zajló mérkőzésnek komoly tétje volt, hiszen a párharc győztese megváltja a belépőjét a januári csoportkörbe. Köstner Vilmos dolgát nem könnyítette meg, hogy bár beöltözött, a lövő kezén feszülő kötés mutatta, Karnik Szabina nem valószínű, hogy szerepet kap majd a találkozón. Az összecsapás rangjának megfelelően készültek a szurkolók, a kezdés előtt egy látványos élőképpel rukkoltak elő.

Eleinte tartották a lépést

A fantasztikus hangulatú meccsen a jó kezdés után több hiba csúszott a pirosban kézilabdázó Loki játékába, így az eleinte támadásban szinte csak a beállósát, Adrijana Tatart kereső szerb bajnok tartani tudta a lépést a hazaiakkal. A forgatókönyv ugyanaz volt: a Debrecen megszerezte a vezetést, a Jagodina pedig egyenlített (15. perc, 5–5).

Köstner Vilmos nem lehetett elégedett együttese produkciójával, ennek ellenére bízott a rutinos kezdősorában, amelynek meg is lett az eredménye, az idő múlásával kezdett kidomborodni a két együttes közötti sebességkülönbség, a debreceniek szemmel láthatóan gyorsabban szőtték a támadásaikat a statikusabbnak tűnő vendégeknél. Ennek is köszönhetően három gólos fórt – 20. perc, 9-6 – építettek ki Varsányi Nóráék, amit még eggyel meg is toldottak, kialakítva a 17-13-as félidei eredményt.

Jogosan szólt a taps

A második játékrészben némi meglepetésre az addig hat védést bemutató Triffa Ágnest Oguntoye Viktória váltotta a kapuban. Eggyel magasabb fokozatba kapcsolt a Debrecen, és a 40. percre a villogó Vantara-Kelemen Éva, Kovács Anna duó kiváló játékának köszönhetően 10 gólra duzzasztotta az előnyt, szólt is a Tíz, tíz! rigmus a lelátóról.

A szerbek fáradni látszottak, a differencia pedig megnyugtatta a piros-fehéreket, így azok a pontatlanságok, amik időnként az első játékrészt jellemezték, szerencsére ritkábban fordultak elő. Egy ilyen nagy rohanást általában óhatatlanul holtpont követ, de itt ez annyiban valósult meg, hogy stabilizálódott a két gárda közötti számszerű különbség. A hazai szakmai stáb ezúttal is kihasználta a Loki keretének mélységét, a fiatalok is lehetőséget kaptak a bizonyításra, köztük a hosszú sérüléséből felépült Borgyos Panna is.

A lefújás előtt jogosan szólt a lelátói taps, második félidei jó játékával 37-26-os magabiztos győzelmet aratott a DVSC az EHF-kupa harmadik selejtezőjének első mérkőzésén, és ezzel remek helyzetből várhatja a jövő heti szerbiai visszavágót, de előtte még kedden egy győri bajnokin lesz jelenése a lányoknak.

MSZ

Női kézilabda EHF-kupa selejtező, 3. forduló, első mérkőzés

Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok, 1800 néző. V: Pirvu, Potirniche (románok)

Debrecen: TRIFFA – Varsányi 2, KOVÁCS ANNA 8, BULATH 7 (5), Tóvizi 3, DESZPOTOVICS 5, VANTARA-KELEMEN 7. Csere: Oguntoye, Szabó D. (kapusok), Bordás 1, Vámos P., Karsten 1, SZABÓ P. 1, Arany 2, Borgyos. Edző: Köstner Vilmos

Jagodina: M. Ilics – Sztepanovics, M. AGBABA 6 (1), M. Jovanovics 1, TATAR 7, Zsizsics 5, A. Adzics 2 (1). Csere: Djuraszinovics (kapus), Raicsevics 1, Aszanyin 2, J. Bulatovics, Gojkovics 2 (1), Szivcsev. Edző: Dragan Markov

Az eredmény alakulása: 3. perc: 2–0. 11. p.: 4–4. 17. p.: 7–5. 20. p.: 9–6. 22. p.: 10–9. 26. p.: 14–10. 35. p.: 21–15. 39. p.: 26–16. 42. p.: 28–17. 53. p.: 31–21. 58. p.: 36–24

Kiállítások: 10, ill. 12 perc

Hétméteresek: 5/5, ill. 3/3

Mesterszemmel

Köstner Vilmos: – Jó játékkal értük el ezt a nagy különbségű győzelmet, de azt is mondhatnám, hogy a visszavágóra mégis figyelmet igénylő sikert. A második félidőre a szerb csapat elfáradt, nekünk pedig feljavult a védekezésünk, és több szerepet kaptak a beállóink is. Labdaszerzésből játszottunk sokszor gyors játékot, aminek külön örülök.

Dragan Markov: – Nagyon jó volt a hangulat, minden elismerésem a hazai szurkolóké. Megérdemelten győzött a DVSC, mi sok technikai hibával játszottunk. A visszavágón reménykedem abban, hogy jobbak, s talán házigazdaként sikeresebbek leszünk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában